A Hungaroring közleményét változtatás nélkül közöljük:
„Az első fax 1983-ban landolt a Külügynél, majd előbb az OTSH-hoz, majd pedig a Magyar Autó-motorsport Szövetséghez került, az Ő asztalára.
Főtitkárként Nádasdi János kezdte meg a tárgyalásokat arról, hogy a sokak által akkor még a „kapitalisták hobbijának” tartott Formula 1-es sorozat egyik futamát hazánkba hozzák.
Elsőként a vasfüggöny mögé.
Nádasdi utóbb a szervezőbizottság vezetője lett, és még évekig, évtizedekig vett részt az irányításban, utóbb a hazánkban akkor egyedülállónak számító Vezetéstechnikai Centrum tervezésében és létrehozásában vállalt főszerepet, majd hét évig a cég ügyvezetője volt. Élete végéig az autósport szolgálatában állt.
Kedden, a 85. születésnapja előtt nyolc nappal ragadta el a halál – az utolsó mohikánok egyike volt.
Történetei a kalandos múltba röpítették hallgatóságát, mindenki, akit kicsit is érdekelt a sport, itta a szavait.
„Nekem az volt a dolgom, hogy a vasfüggöny mögé behozzuk a csapatokat – mesélte egyszer, a kezdetekről. – A vasfüggöny mögötti terület ismeretlen volt számukra, úgyhogy kaptunk furcsa kérdéseket. Megkérdezték például, hogy lehet-e nálunk bankkártyát használni, mert nekik már van. És hogy jegyre adják-e még a húst Magyarországon. Mi pedig elmondtunk, hogy uraim, itt mindent lehet kapni, és annyit vesznek, amennyit csak akarnak. Ennek ellenére utólag sokan elmondták, hogy az országúton gyakran nézegettek hátra, vajon követi-e őket a rendőrség. Hála Istennek ez az egész nyolcvanhatban, a futam hétvégéjén feloldódott, attól kezdve szívesen jött ide mindenki – első pillantásra beleszerettek a fővárosunkba. Hála Istennek attól kezdve soha többet nem volt kérdés, hogy milyen is Magyarország…”
Nádasdi azt is elárulta, ha mindenre engedélyt kellett volna beszerezni, sosem lett volna kész a Hungaroring, de nem kellett, mert szabad kezet kaptak. Ezzel együtt járt, hogy kockáztatták a megrovást, de nem törődtek vele. Fiatalok, lelkesek és határozottak voltak, haladtak előre. Igaz, senki se hitte, hogy sikerül nekik.
De sikerült. Nyolc hónappal az első kapavágás után állt a pálya, sőt, versenyt rendeztek rajta.
Nádasdi János neve pedig kitörölhetetlenül bevésődött a történelemkönyvekbe. Nemcsak ezért, hanem az utána végzett évtizedes munka miatt is.
Most elment örökre.
Fájdalmas a búcsú, de emléke és történetei itt tartják közöttünk.”
Részvétünk a hozzátartozóknak, barátoknak, kollégáknak!
