back to top
KezdőlapFastest SlapÉrtelmi fogyatékosokat támogatnak Michelisz Norberték

Értelmi fogyatékosokat támogatnak Michelisz Norberték

-

Több mint kétmillió forinttal segíti az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületét Michelisz Norbert és a M1RA, valamint a Hyundai Magyarország és a pécsi Kart Aréna közös kezdeményezése.

Augusztus 24-én rendezte meg Michelisz Norbert és saját alapítású versenycsapata, a M1RA az éves pécsi közönségtalálkozóját. Programjában jótékonysági gokartverseny is szerepelt. A nevezési díjakból befolyó összeget a M1RA, a Hyundai Magyarország és a gokartversenynek otthont adó Kart Aréna felajánlása egészítette ki, így végül 2 millió 305 ezer forintot juttattak el az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületéhez.

„Nekem megadatott a gondtalan gyermekkor, és ma is azzal foglalkozhatok, amit igazán
szeretek csinálni. Szerencsés helyzetben vagyok, amiért csak hálás lehetek, de már gyerekként is azt vettem észre magamon, hogy érzékenyen érint, ha mások hátrányosabb helyzetben vannak, és nem tudok segíteni rajtuk. Ezért is örülök, hogy most már másodszor tudunk valódi segítséget nyújtani egy általunk nagyra becsült szervezetnek” – hangsúlyozta Michelisz Norbert.

2018-ban a hagyományteremtő jelleggel megrendezett első közönségtalálkozó után egy csaknem 1,7 millió forint értékű klinikai műszer és szenzor megvásárlásával segítették a pécsi Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány munkáját. Idén miért az értelmi fogyatékosokkal foglalkozó ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületére esett a választásuk?

„Évekkel ezelőtt találkoztam először Bali Bogival és csapatával egy autista fiú révén, akit
a feleségemen, Johannán keresztül ismertem meg. Ezután mindketten jártunk az
egyesületnél, a saját szemünkkel láttuk, hogy milyen fontos munkát végeznek. Tudjuk,
hogy jó kezekbe kerül az összeg. Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki a
közönségtalálkozón hozzájárult az adományhoz, kiváltképp hálás vagyok a Hyundai
Magyarország és a Kart Aréna nagylelkű támogatásáért!” – emelte ki Michelisz Norbert.

Az ÉFOÉSZ Baranya Megyei Egyesületének elnöke, Bali Boglárka azt is elárulta, hogy pontosan mire használják majd fel a támogatást.

„Nyaralást szervezünk belőle az egyesülethez tartozó sérülteknek. A korábbi években ezt pályázatok útján igyekeztünk megoldani, de idén sajnos nem volt lehetőségünk erre. Ezért is nagy segítség a támogatás, mert így jövőre mintegy ötven értelmi fogyatékos felnőttnek szerezhetünk élményt, ami a világ összes kincsét jelenti majd nekik. Emellett fő célunk, hogy munkát teremtsünk az értelmi fogyatékosoknak, és ebből az összegből arra is jut majd, hogy a foglalkoztató csoportjainkat fejleszteni tudjuk” – fogalmazott Bali Boglárka.