Vasárnap került sor az Audi TT Cup norisringi fordulójának második futamára.
A rajtot követően szinte azonnal az ötödik helyről rajtoló Gosia Rdest előre törtetett a harmadik helyért, ám végül összeért egy versenyzőtársával, melynek következtében a falnak ütközött, és kiesett a versenyből.
Ezen kívül Finlay Hutchison is megtörte autóját.
A rajt utáni incidensek következtében a negyedik helyről rajtoló Fabian Vettel már a második helyen autózott.
Az első körben látványos duettet mutatott be Yannik Brandt és Milan Dontje, egymás után ugyanott fordult keresztbe autójuk, így gyakorlatilag párhuzamosan pördültek ki a pályáról. Mindketten folytatni tudták a versenyt.
Nem úgy Jack Manchester, aki szintén eldobta autóját.
A második körben pályára hajtott a biztonsági autó, miután Kevin Arnold és Fabienne Wohlwend is kiestek a versenyből.
Rdest és Wohlwend kiesésével Keszthelyi Vivien maradt az egyetlen hölgy versenyző a mezőnyben.
A Safety Car távozása után Vettel visszacsúszott a harmadik helyre, és nyakába kapta az üldözőket, köztük a bajnokság éllovasát, ám igen jól védte pozícióját. Nem sokon múlt, hogy dobogós helyen tudjon zárni, ám három körrel a vége előtt hibázott és a falban kötött ki.
Mikel Azcona rajt-cél győzelmet aratott, nem kis előnyt gyűjtve. A második helyezett Tommaso Mosca már 5 másodperccel volt elmaradva tőle. A harmadik helyre a bajnokság éllovasa, Philip Ellis futott be.
Hatan kiestek, végül csak 11 versenyzőt értékeltek, köztük Keszthelyi Vivient, akinek első alkalommal sikerült befejeznie egy futamot a szériában, ráadásul azonnal szerzett is 8. helyével 11 pontot.
Vivien mögött tegnapi kiejtője, a síelő Linus Straßer végzett, míg a 10. helyen Fabian Vettelt rangsorolták, még ő is szerzett 10 pontot. Leghátul pedig Yannik Brandt zárt.
A pontversenyben továbbra is Ellis áll az élen 114 ponttal, ám Rdest a második helyről mai kiesésével az ötödik helyre csúszott vissza, miközben Azcona feljött a második helyre. Vettel 48 ponttal a nyolcadik, Keszthelyi pedig 11 ponttal a 16. helyen áll.
A bajnokság állása:
https://www.youtube.com/watch?v=Wouq6WX_Ebg