vasárnap, október 24, 2021
F1 - 🇺🇸 US. Grand Prix
WTCR - 🇮🇹 Race 1 of Italy
ERC - 🇭🇺 Rally Hungary
- Hirdetés -
KezdőlapFastest SlapAkiknek F1-es futamgyőzelmeik vannak és Indy 500-at is nyertek

Akiknek F1-es futamgyőzelmeik vannak és Indy 500-at is nyertek

-

- Hirdetés -

Fernando Alonso ma élete első Indy 500-as versenyén vesz majd részt. A legtöbben pedig abban bíznak, hogy ha már a Forma-1-ben üldözi a balszerencse a spanyolt, ezt az 500 mérföldes versenyt megnyerheti. Egyelőre úgy fest, erre valóban meg van az esélye, de nem szabad előre inni a medve bőrére, elvégre elég hosszú a verseny.

- Hirdetés -

Azonban ha itt Fortuna is Alonso mellé áll, és valóban nyer, igazán illusztris társaságba kerülhet neve. Azok közé, akiknek már sikerül az, hogy Forma-1-es versenyt és Indy 500-at os nyerni tudtak.

- Hirdetés -

Kik is ők?

- Hirdetés -

Jim Clark számos versenyt megnyert a Forma-1-ben a hatvanas években a Lotusszal, sőt két bajnoki címet is szerzett.
Az Indy 500-nak ötször is nekifutott, ebből kétszer második lett, 1965-ben azonban meg is tudta nyerni azt a Lotus-Ford 38/1-gyel.

Jim Clark

1962 és 1968 Forma-1-es bajnoka, Graham Hill három Indy 500-on vett részt, ezek közül első próbálkozásra sikerült nyernie, 1966-ban egy Lola Forddal.

Graham Hill

Mario Andretti 1976 és 1978 között számos futamot nyert a Forma-1-ben, 1978-ban pedig világbajnok is lett. Indy 500-on 29 alkalommal indult, nyerni azonban csak 1969-ben tudott.

Mario Andretti

Emerson Fittipaldi, kétszeres Forma-1-es világbajnok is többször nekifutott az Indy 500-nak. 12 próbálkozásából kettőt tudott győzelemre váltani

Emerson Fittipaldi

1997 Forma-1-es bajnoka, Jacques Villeneuve háromszor vett részt az Indy 500-on 1995-ben meg is nyerte azt.

Jacques Villeneuve

Juan Pablo Montoya bajnok ugyan nem lett a Forma-1-ben, azon hét futamgyőzelmet szerzett. Montoya ma ötödik Indy 500-as szereplésére készül. Kétszer már meg tudta nyerni, 2000-ben és 2015-ben, de persze most is a győzelem a célja.

Juan Pablo Montoya

A következő pedig Alonso lehet ezen a listán, amennyiben diadalmaskodni tud. Korábban már említette a spanyol versenyző, hogy szeretne Triple Crown-t teljesíteni. Ez szó szerinti fordításban annyit tesz, “tripla korona”, mely az autósportban azt a mesterhármast jelenti, ha valaki karrierje során nyerni tud Forma-1-es Monacói Nagydíjat, Le Mans-i 24 órás versenyt, és Indy 500-at is.
Monacót Alonso már kipipálhatja, kérdés, hogy a mai nap után kipipálhat-e még egy elemet…

Ez a mesterhármas eddig egyedül Graham Hillnek sikerült.

- Hirdetés -

Hírlevél

- Hirdetés -

Friss hírek