KezdőlapFastest SlapGrosjean: utáltam a F1-es paddockot, de ugyanannyira szerettem is

Grosjean: utáltam a F1-es paddockot, de ugyanannyira szerettem is

-

Kicsit korábban ért véget a tervezettnél Romain Grosjean karrierje, de egy héttel a balesete után rájött, van, ami nem fog hiányozni neki.

A soron következő Szahír Nagydíj miatt egy helyben maradt a száguldó cirkusz mezőnye, így a francia, balesete ellenére vissza tudott térni a paddockba, hogy megköszönje az életét mentő emberek segítségét.

„Hiányozni fognak dolgok, például az emberek, akikkel dolgoztam. A versenymérnököm, Ayao Komatsu például 2009 óta dolgozott velem.”

„De amikor eljöttem a bahreini paddockból, azt mondtam „Annyira utáltam ezt a helyet, amennyire szerettem is”, mert hiányzott, hogy a győzelemért küzdjek.”

Grosjean az IndyCarba nyergel át a Dale Coyne Racinghez, innen reméli, ez megváltozik majd.

„Remek lehetőségem lesz ott. Persze, még nem vezettem IndyCart, de biztos vagyok benne, hogy élvezni fogom. Mindenki, akivel beszéltem, ezt mondta nekem, a mérnököm, Simon Pagenaud és Marcus Ericsson is.”

„Egy dologra jöttem rá Bahreinben, közel a halálhoz: olyan dolgot akarok vezetni, amit élvezek is.”