KezdőlapFastest SlapJacques Villeneuve először Zolderben, 37 évvel az apja halála után

Jacques Villeneuve először Zolderben, 37 évvel az apja halála után

-

Először jár Zolderben Jacques Villeneuve, sőt a hétvégén versenyez is a belga pályán, a NASCAR Whelen Euro Series keretein belül. Soha nem jár még azon a versenyhelyszínen, ahol apja az életét vesztette 1982-ben.

Jacques csak 11 éves volt, amikor apja Gilles halálos balesetet szenvedett Zolderben a Forma-1 időmérő edzésén. Érzelmesen beszélt erről a Motor Sport magazinnak.

„Jó ideje már annak, hogy apám meghalt, de ezelőtt még soha nem jártam itt, így ez igazán különleges alkalom lesz nekem azt hiszem. Nehezen találom a szavakat, izgatott is vagyok az itteni verseny miatt, ez egy erős momentum lesz az életemben.”

Jacques idén a NASCAR Euro Seriesben versenyez, a Go FAS Racing Chevy Camarojával, pénteken kilencedik volt a szabadedzésen, ma és holnap már a versenyek várnak rá.