KezdőlapFastest SlapÖrökké tartó érzések és szerelem - erről énekelt az Instagramon Hamilton (videóval)

Örökké tartó érzések és szerelem – erről énekelt az Instagramon Hamilton (videóval)

-

Lewis Hamilton az elmúlt napokban újra stúdióba ült és „felvett pár számot” levezetésként.

A hétszeres világbajnok nem csak a Forma-1-ért rajong. A brit pilótát számos dolog érdekli (filmezés, extrém sportok), de munkáján kívül a zenében tud leginkább kiteljesedni. Tavaly novemberben a Major Lazerrel dolgozott együtt, míg 2018-ban Christina Aguilera „Pipe” című dalában volt hallható a versenyző.

Sokáig titkolta, hogy az XNDA fedőnév alatt ő hallható. Saját bevallása szerint túlgondolta az egészet és nem volt magabiztos. Hamilton hozzátette: túlságosan félt attól, hogy mit szólnak az emberek.

Lewis Hamilton elismerte azt, amit amúgy már tudunk

A sűrű versenynaptár miatt nehezen talál időt arra, hogy a zenéin dolgozzon, ám a Mercedestől kapott szabadnapjait arra használta fel, hogy ismét az otthoni stúdiójába vonuljon. Hamilton így akart kikapcsolódni és maga mögött hagyni a versenyzést pár óráig.

A brit világbajnok az Instagram-oldalán élőben mutatott részleteket a készülő művéből. A felvételen a Mercedes versenyzője egy „szerelemről, és egy érzésről énekel, ami örökké tart”.

„Majdnem egy év után vettem fel ezt tegnap, nagyon durva és egyelőre csak egy ötlet. Szünetet akartam tartani és más dolgokra akartam koncentrálni. Elszomorít, hogy elvesztettem azt a késztetést, hogy folytassam a zenélést. Viszont ez már csak ilyen, ha az ember 300 napot utazik egy évben. Ez mindig is egy olyan dolog lesz, amit igazán szeretek csinálni. Innentől még több erőfeszítést teszek annak érdekében, hogy folytassam ezt.

Hamilton új dalai az ivásról, a szexről és az összetört szívekről szólnak

Forrásgpfans.com