hétfő, május 23, 2022
F1 - 🇺🇸 Miami Nagydíj
F1 - 🇪🇸 Spanyol Nagydíj
F1 - 🇲🇨 Monacói Nagydíj
FE - 🇲🇨 Monaco E-Prix
WTCR - 🇫🇷 Pau 1. verseny
FE - 🇩🇪 Berlin E-Prix 1
FE - 🇩🇪 Berlin E-Prix 2
F3 - 🇪🇸 Barcelona főverseny
F2 - 🇪🇸 Barcelona főverseny
Kamion EB - 🇮🇹 Misano 3. verseny
WTCR - 🇩🇪 Nürburgring 1.verseny
DTM - 🇵🇹 Portimão 1. verseny
DTM - 🇵🇹 Portimão 2. verseny
WEC - 🇧🇪 Spa-i 6 órás verseny
DTM - 🇩🇪 Lausitzring 1. verseny
DTM - 🇩🇪 Lausitzring 2. verseny
Kamion EB - 🇮🇹 Misano 4. verseny
F2 - 🇲🇨 Monte-Carlo sprintverseny
KezdőlapExtraÖveket bekapcsolni, hogy kikapcsolódj, avagy Szujó Zoltán könyve

Öveket bekapcsolni, hogy kikapcsolódj, avagy Szujó Zoltán könyve

-

Szujó Zoltán régi adósságát törleszti a hallgatói, nézői és immáron az olvasói felé: kiadta elsősorban Forma-1-es sportriporteri munkássága sztorijait, könyvként.

Bevallom, amikor 2019-ben jött a hír, hogy feláll az MTVA-tól, talán elsők között írtam neki keserédes SMS formájában, hogy vegyen most akkor mély levegőt, és írja meg az élményeit.

Szujó Zoltán
Fotó: Racingline.hu

Szerencsére, nem csak én tanácsoltam ezt neki, így bő 200 oldalban, két év alatt, egy kifejezetten igényes, keményfedeles kiadásban manifesztálódott ez. Ráadásul amit én külön nagyra értékelek, hogy megtehette volna azt, hogy bármelyik nyomdával együttműködik, mégis az egykori szűkebb pátriárkáját, Gyomaendrődöt tisztelte meg ezzel a munkával.

-Hirdetés-

Jó csavarnak érzem azt, hogy rögtön a bevezetőben a felmondása körülményeivel kezd. Mondhatnám azt is, hogy meglepett, de mint szintén rajongója Quentin Tarantino munkásságának, az ilyesmin már a pillám sem rebben. Ahogy pedig a sztárrendező filmjeiben az megszokott, ugrálunk olykor az időben és térben, még ha egy-egy fejezet címe tükrözi is az abban foglaltakat. Egyáltalán nem feltétlenül kronológiai sorrendben lineáris a felépítése tehát a könyvnek. Akit az ilyesmi esetleg összezavarna, nem kell aggódnia, nem vészes, követhető.

-Hirdetés-

Személy szerint örülök annak, hogy nem a “kötelező” karácsonyi könyvpiacra időzítették a megjelenését. Sokkal Forma-1 közelibbnek érzem azt, hogy Zoltán most versenynaptár-szerűen városról városra turnézik, találkozik a rajongókkal, beszélget, dedikál. Mindezt környezettudatos állampolgárként vonattal kivitelezi, ahogy az egykori diákévei alatt is így gyűrte le a távolságokat. Annyiban még szintén párhuzamos egyébként a karrierutunk, hogy alapvetően kellően távol helyezzük magunkat a futball világától. Persze, olykor csak belekeveredünk, és űzzük is ezt a sportot, inkább kevesebb sikerrel.

Kifejezetten érdekesnek gondolom azt, hogy Vitray Tamás neve mennyire összeforrt előbb Dávid Sándorral, majd Palik Lászlóval. Zoli sem maradt ki ebből, még ifjú riporterként. Mégsem Vitray úr nevére emlékezünk a régi F1 közvetítések kapcsán, mivel a kollégák tényleg a lehetőségekhez képest mindig nívósan oldották meg, ki-ki a szájíze szerint a száguldó cirkusz világának a hazai ecsetelését. És akkor ha már szóra jött az állandó vitaalap, amely a mai napig megossza a Forma-1 rajongókat: Szujó vagy Palik-e a jobb? Nos, a könyvből világosan kiderül az, hogy ők mikor, hányadán is álltak egymással.

Örökzöld téma a médiás körökben az, hogy autogram kérdésköre, hogy nekünk, akik közel kerülhetnek a tűzhöz, és a celebritásokhoz, illik-e ez. Nos, Zoltán ezzel kapcsolatban is megoszt történeteket a könyvében. Maradjunk annyiban, hogy talán nem főben járó bűn ez. Bevallom, én is, ha úgy adódik, hogy világbajnokkal készíthetek interjút, azon évek AUTOCOURSE páldányait általában csak aláirattatom az alannyal, amelyik években nyertek. Persze, szigorúan csak az interjúnk végén, első a munka!

Amiért még szimpatikus ez a könyv, hogy nem önfényezés lett, sőt! Inkább leírja azokat a hibákat is, amelyeket kezdő riporterek szoktak véteni, így akár oktatókönyvként is elmennének bizonyos részei. Ugyanakkor önironikus is a dolog, és ahogy egykori példaképe, id. Knézy Jenő, ő is “eltette humorosba” a bizonyos botlásait, amelyeket most írt meg. Kiderülnek olyan trükkök is, hogy miképp lehet becserkészni akár egy-egy interjúalanyt. Mennyire is kell rámenősnek lenni, vagy pont, hogy alázatosnak és kitartónak. Így szakmabelieknek is ajánlott olvasmány, már persze csak azoknak, akik nem szelfizni járnak a paddockba, meg a gasztonómiai élvezetekért.

Alapvetően előjött Zoltánból a tanár, már-már idegenvezető is, ahogy azon országokat mutatja be, ahol száguldó sportriporterként járt a munkái miatt. Ugyanakkor nem maradhattak ki azon magyar virtusból adódó csibészelések sem, amelyekkel az épp adott ország derék polgárait bosszantotta. Olykor egyedül, vagy az operatőr kollégával. Néha mintha Széchenyi Zsigmond vadászati leírásait is fel vélem fedezni modern köntösben, amikor a tájat, városokat írja le, amerre járt.

Derék dolognak tartom azt, hogy kitekint egy-egy pálya múltjára is, még úgy is, hogy a történetei alapvetően 2002 utániak. Azt is lehet olvasni a sorok között, hogy ugyan már évek óta nem közvetíti a királykategória futamait, de továbbra is naprakész.

Legalább annyira magamra ismertem az ő és Michael Schumacher kapcsolatában, ahogy én vagyok Alain Prosttal. Egyikük sem egyszerű eset, de miért is gondolnánk ilyesmit sokszoros világbajnokokról. Zoli, ezt a meccset én “nyertem”, egyszer négy órán keresztül váratott, hogy lemondja az interjút.

Kiemelkedő rész, az egykori RTL-es Kész Átverés! műsor pontos leirata, ahol Szujó úr került kellemetlen helyzetbe. Talán innen is eredeztethető a baráti kapcsolata Zolinak Sebestyén Balázzsal, aki azóta is visszatérő vendég a reggeli rádiós műsorukba. Az sem lehet véletlen, hogy ugyan Balázs ritkán vállal ilyen felkérést, de az “Öveket bekapcsolni!” könyvbemutatóján ő volt a porondmester. Biztos, ezért az adásért vezekelt, mert lássuk be, tényleg annyira pattanásig feszítették akkor a húrt, hogy annak egészségügyi kockázata is lehetett volna.

Nem maradhatnak ki persze a Forma-1-ben dolgozó magyarok megemlítése sem. Kiváló korlenyomat, mert hát az ő munkájuk sem tart örökké a száguldó cirkuszban. Kicsit olyasmi ez, mint a légiutaskísérők élete, majd egyszer csak a földön maradnak. Ezután más munkát vállalnak, de addig kifejezetten érdekes és csillogó, első osztályúnak gondolt az életük.

Nagy erénye a könyvnek, hogy rengeteg saját képet is láthatunk, Zoltán “családi albumából”, így ezek tényleg nem voltak ismertek eddig. A lektori munka pedig kiemelkedőbb, mint az elmúlt évek magyar motorsportos könyveiben bármikor. Talán csak két elütést, ha találtam, pedig nem vagyok az a szőrszálhasogató, aki nagyítóval keresi a hibákat.

Ugyanakkor a könyvet bátran ajánlom azoknak is, akiket nem csak a Forma-1 érdekel. Olvashatunk akár a profi bokszról is, illetve további autóversenyekről, kosárlabdáról, fociról. Stílusában leginkább a Hungarohoz tudnám hasonlítani, illetve a Dávid Sándor által jegyzett Forma-1 sztorik sorozathoz.

Érdekes figyelni azt is, hogy a Dakaron vezetett naplót, mint tenné azt egy mai blogger vagy vlogger, amelyből az is kiderül, hogy tényleg úgy dolgozott akkoriban, mint egy mai átlagos influenszer, hiszen sokszor maga forgatta, narrálta, szkriptelte, és vágta az anyagait. Meglepő ezek után az, hogy pár ismertebb tévéből érkezett név, aki nagyot akar futni a netes szubkultúrában, ezzel nincs tisztában, hogy pont ettől működik ez a műfaj, ha teljesen magad csinálod, és nem munkatársakra bízod…

Végül, de nem utolsósorban nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy olyannyira törekszik a profizmusra minden szinten, hogy az már olykor tépelődésbe torkollik. Nem kell, nyugodtan dőlj hátra, és nyissunk együtt egy üveg bort… Az aszú jó, Zoltán?

Összességében egy nagyon olvasmányos, “gyorsan kivégezhető” könyvet kaptunk, könnyed a hangvétele, de ez tudatos is, egyáltalán nem akar már-már szakkönyv lenni, mint Wéber Gábor művei. Azt gondolom ugyanakkor, hogy bőven maradt még történet, és mindegyik pályára el sem jutottunk Zolival, így ha akár újabb két évet is kell rá várni, de én a magam részéről várom a folytatást!

 

Hirdetés
- Hirdetés -

Friss hírek