KezdőlapFastest SlapÚjabb futamot nyert Gasly a Super Formula-ban

Újabb futamot nyert Gasly a Super Formula-ban

-

A Red Bull tartalékpilótája zsinórban a második sikerét könyvelhette a japán Super Formula sorozatban, köszönhetően egy bátor taktikai húzásnak.

A mezőny nagy része a közepes gumikon rajtolt, ellenben Gaslyval, aki azt a lágy gumit választotta, amiről jóval kevesebb ismerete volt. Ugyanis a Yokohama, a bajnokság hivatalos gumiszállítója az előző fordulóban használta először a lágy gumit az idei évben.

Jó döntésnek bizonyult, ugyanis a rajtnál rakétaként lőtt ki és az ötödik helyről hamar a második pozícióban találta magát. Előtte már csak az élről induló Tomoki Nojiri állt, akit elkezdett támadni. Megelőzni azonban nem tudta, de hamarabb állt ki kerékcserére ami aztán döntőnek bizonyult. A Dandelion pilótája 15 körrel később jött ki, mint a francia. Ennek köszönhetően nem tudta megőrizni a vezetését a kerékcsere után, így Gasly állt az élre.

Nem elég, hogy Nojiri elvesztette a vezetést a versenyben, nem sokkal később pedig a korábbi Forma-1-es pilótával, Kamui Kobayashival ütközött az egyes kanyarban, ami miatt egy első szárny cserére kellett kiállnia. Ezzel a pontszerzésről is lemondhatott. Így Gasly nyugodtan és magabiztosan nyerte meg a versenyt. Ezzel a sikerével pedig bejelentkezett a bajnoki címre.

A korábbi Forma-3-as bajnok Felix Rosenqvist végzett a második helyen, aki egy korai kiállásnak köszönhetően át tudta ugrani az előtte állókat, így zsinórban harmadszor végzett a pódiumot érő helyen. A dobogó legalsó fokára pedig a svéd csapattársa Kazuya Oshima állhatott fel.  A bajnoki éllovas Hiroaki Ishiura a negyedik helyével fontos pontokat vesztett a bajnokság szempontjából.

Nojirihez hasonlóan egy késői bokszkiállás miatt bukott sok pozíciót a címvédő Yuji Kunimoto, aki a harmadik helyről esett vissza az ötödik helyig. A szezonnyitón diadalmaskodó Kazuki Nakajima lett a hatodik, a balesetbe keveredő Kobayashi pedig a hetedik. Az utolsó pontszerző helyen a mezőny egyetlen brit pilótája Jann Mardenborough ért célba, egy két kiállásos taktikával. A top10-et Tsukakoshi és Sekiguchi zárta. A bajnoki címért harcoló WEC sztár, André Lotterer már az első körben kiállni kényszerült, mert megsérül a felfüggesztése, ezzel pedig nagy hátrányba került az összetettben.

Super Formula, Autopolis, futam végeredménye:

Poz. Pilóta Csapat Különbség
1  Pierre Gasly Mugen-Honda
2  Felix Rosenqvist Team Le Mans-Toyota 1.558
3  Kazuya Oshima Team LeMans-Toyota 7.638
4  Hiroaki Ishiura Inging-Toyota 8.555
5  Yuji Kunimoto Inging-Toyota 9.009
6  Kazuki Nakajima TOM’S-Toyota 9.457
7  Kamui Kobayashi KCMG-Toyota 14.463
8  Jann Mardenborough Impul-Toyota 14.980
9  Koudai Tsukakoshi Real Racing-Honda 31.150
10  Yuhi Sekiguchi Impul-Toyota 44.699
11  Daisuke Nakajima Nakajima-Honda 44.874
12  Takashi Kogure B-Max Racing-Honda 51.509
13  Kenta Yamashita Kondo-Toyota 53.125
14  Tomoki Nojiri Dandelion-Honda 1 kör
15  Takuya Izawa Dandelion-Honda 1 kör
 DNF  Naoki Yamamoto Mugen-Honda Kiesett
DNF  Nick Cassidy Kondo-Toyota Kiesett
DNF  Narain Karthikeyan Nakajima-Honda Kiesett
DNF  Andre Lotterer TOM’S-Toyota Kiesett