back to top
KezdőlapFormula 1A Honda elárulta, neheztel-e még Alonsóra a "GP2-es motor" mondat miatt

A Honda elárulta, neheztel-e még Alonsóra a „GP2-es motor” mondat miatt

-

A Honda a ma reggeli bejelentés után elmondta, késszen áll arra, hogy újra együtt dolgozzon Fernando Alonsóval az Aston Martinnál.

2008-ban döntött úgy a Honda, hogy elhagyja a Forma-1-et, ám a McLaren oldalán 2015-ben mégis visszatértek a száguldó cirkuszba. Ám az „újraházasodás” nem hozott sikert egyik félnek sem. A wokingi istálló a sereghajtók között találta magát, és szinte minden versenyen volt valami műszaki problémájuk. Nem csak az autó tervezetével akadt gondja az istállónak, hanem az erőforrással is.

A spanyol világbajnok legemlékezetesebb kifakadása pont a japánok hazai nagydíján történt meg. Alonso a verseny közepén „GP2-es motornak” nevezte a Honda hajtásláncát, ezzel szállóigét teremtve az F1-es közösségben.

Három évig tartott a felek kapcsolata, ugyanis 2018-ban Renault motorokra váltott a McLaren, míg a Honda a Toro Rossóhoz igazolt. A Red Bull-lal ismét sikeres lett a japán márka az F1-ben, ám a gyártó 2021 végén újfent kivonult a sportágból. Ám ezúttal nem tűntek el teljesen, hiszen az osztrák istállónak és az AlphaTaurinak továbbra is szállítják az erőforrásokat.

Fernando Alonso, McLaren Honda
Fernando Alonso még a McLaren Hondában – Fotó: Zak Mauger/McLaren

A 2026-os motorszabályok újfent vonzóvá tették a száguldó cirkuszt a Hondának. Ám a Red Bullról lecsúsztak a japánok, ugyanis a világbajnok alakulat már megegyezett a Forddal. Így Lawrence Stroll csapatával vágnak bele teljes erővel ismét a Forma-1-es kalandba.

Ugyanakkor az Aston Martin egyik oszlopos tagja pont az a Fernando Alonso, aki nem volt rest éveken át éles kritikákat megfogalmazni a gyártóval kapcsolatban.

A Honda nem neheztel Alonsóra:

Koji Watanabe, a HRC elnöke azonban elmondta, ők nem fognak beleszólni abba, hogy kik versenyezzenek a csapatnál:

„A versenyzők kiválasztása teljes mértékben a csapaton múlik. Ez nem egy olyan dolog, amit nekünk, mint motorpartnernek meg kellene határoznunk. Így a választás az alakulatara bízzuk” – hangsúlyozta ki a japán vezető.

Ugyanakkor azzal sem lenne problémájuk, ha újra a 41 éves pilótával kellene együtt dolgozniuk. Watanabe hozzátette, nem neheztelnek a spanyolra a korábbi kijelentései miatt, és örömmel dolgoznának újra vele, ha a csapat úgy kívánja.

„Fernando egy nagyszerű, tiszteletreméltó versenyző. Ha ismét Alonso lesz a versenyzőnk, nekünk nem lesz kifogásunk ellene.”

Martin Whitmarsh , az Aston Martin Performance Technologies vezérigazgatója ugyanakkor nem tulajdonít akkora jelentőséget versenyzőjük korábbi kijelentéseinek. A brit vezető kihangsúlyozta, hogy Alonso egy intelligens személy, aki pontosan tisztában van azzal, hogy mi a jó az alakulatnak.

„Egyértelmű, hogy nagyszerű munkát végez a pályán és azon kívül is. Örülünk annak, hogy a csapatunk tagja. Nyilvánvalóan beszéltünk Fernandóval arról, hogy milyen irányba szeretnénk haladni. Ő egy nagyon intelligens egyéniség. Ha olyan fitt lesz 2026-ban is, mint most, akkor fantasztikus lenne, ha még versenyezne. Ám valószínűleg ez kívül esik a tervezési horizontján.”