KezdőlapFormula 1A Red Bull nem azt várja Péreztől, hogy megverje Verstappent

A Red Bull nem azt várja Péreztől, hogy megverje Verstappent

-

Nemrég bejelentésre került, hogy Sergio Pérez lesz Max Verstappen csapattársa 2021-ben, Alex Albont pedig lefokozták tartalékpilótának.

Helmut Marko korábban már megfogalmazta, miket jelenthet nekik a mexikói érkezése. Most röviden még részletezte az okokat.

„Számunkra sosem az volt a lényeg, melyik duó működik jól, hanem hogy melyik a legjobb a csapatnak. A McLaren, a Renault és a Ferrari ott lesz jövőre, és amúgy is erős párosra van szükségünk, hogy bajnokok legyünk. Két pilóta kell, hogy jó stratégiánk lehessen a versenyen” – nyilatkozta a Motorsport-total.com-nak.

Marko ezután kitért arra, mikor kezdett körvonalazódni, hogy nem tartják meg Albont: „Ha kiegyensúlyozottan teljesített volna, soha nem is kellett volna vele tárgyalni. A mugellói harmadik helye után azt hittük, hogy megszakad a sorozata, de utána következett egy újabb rossz hétvége Szocsiban.”

Végül pedig az osztrák megfogalmazta, mit várnak Péreztől.

„Pérez lövőtávon belül kell legyen a versenyen Max-hez képest, az időmérőt meg majd meglátjuk. Ott még senki sem tudott Max-el konkurálni. Maximum két tized kellene legyen a különbség. Csapatként két pilótával kell ugyanis támadni a Mercedest. Ha Bottasnak nincs rossz napja – mint például Bahreinben volt –, akkor ő is hozza ezt. Pont ezt várjuk tehát Péreztől is” – zárta gondolatát.