KezdőlapFormula 1Albon bejelentése feltüzelte Latifit

Albon bejelentése feltüzelte Latifit

-

Mivel korábban csapattársak voltak, Jost Capito úgy véli, hogy Alex Albon érkezése a Williamshez motivációt jelent Nicholas Latifinek a következő szezonban.

A páros 2018-ban csapattársként versenyzett a DAMS-nál a Forma-1 utánpótlás-sorozatában. Itt öt futamgyőzelmet szereztek közösen, mielőtt végül mindkét pilóta lehetőséget kapott a motorsport legfelsőbb kategóriájában.

Albon a Red Bull tartalékversenyzője volt, majd egy év kihagyás után tér vissza a Williamsszel a mezőnybe. A Mercedeshez igazolt George Russell helyére jön, és újra Latifi partnere lesz, ezúttal már a Forma-1-es rajtrácson.

A kanadai önbizalma 2021 második felében egyre nőtt, ahogy a szezon előrehaladtával egyre kisebb lett a különbség közte és Russell között. Állítja, hogy a lemaradás csapattársával szemben sosem volt olyan nagy, mint amilyennek olykor tűnt. A 2022-es duónak azt mondták, hogy a szezon kezdetétől fogva egyenlő bánásmódban részesülnek majd. A Williams csapatfőnöke szerint gyümölcsöző lesz a kettejük közötti együttműködés. Capito a GPFansnek adott interjút:

„Már 2018-ban csapattársak voltak a Formula 2-ben, és nagyon megbecsülik egymást. Nicky kifejezetten boldog volt, amikor megtudta, hogy Alex csatlakozik a csapathoz. Azt hiszem, ez még motivációs lökést is ad neki, hogy újra Alexszel versenyezhet.”

Albon már nagyon várja, hogy újra Forma-1-es autó volánja mögé ülhessen, miután a tavalyi szezonban Sergio Perez miatt kiesett Max Verstappen mellől.

Visszatalált a rajtrácsra, és Capito hozzátette, hogy a jelenlegi formájában jól illeszkedik a Williamshez. Pilótaként rengeteget hoz majd az asztalra – valamint az új csapattársával is pozitív a személyes kapcsolata. A csapatvezető így folytatta:

„Alexs is így van ezzel. Nagyon boldog volt, hogy Nickyvel egy istállóban lehet, és biztos vagyok benne, hogy a kapcsolat köztük ugyanolyan jó lesz, mint George és Nicky között volt, és tudjátok, hogy Alex és George személyesen is nagyon jó barátok. Ez azt is jelenti, hogy igen hasonló a karakterük, és úgy gondolom, hogy ez a fajta jellem és viselkedés rendkívül jól illik ahhoz a Williamshez, ahol az alakulat most tart.”