KezdőlapFormula 1Alonso: A hatodik vagy a tizenötödik helyért is harcolhatunk akár

Alonso: A hatodik vagy a tizenötödik helyért is harcolhatunk akár

-

Már csak pár hét és kezdetét veszi a szezonközi tesztelés a Forma-1-ben. Az azonban továbbra is nagy kérdés, hogy Fernando Alonso képes lesz-e autóba ülni a bicikli balesetét követően, amit nemrégiben szenvedett el Svájcban.

A Renault csapat az idei szezontól kezdődően Alpine néven fognak versenyezni a Forma-1-ben. Sokak meglepetésére pedig Alonso le is csapott a francia istálló megüresedett ülésére, amit Daniel Ricciardohoz McLarenhez való távozása tett lehetővé. A spanyol pilóta szerint jelen pillanatban nagyon nehéz megmondani azt, hogy az enstonei istálló hol áll az erősorrendben.

„Még egyáltalán nem gondolkodtam erről, ugyanis még el sem kezdődött a szezon,” – ismerte el Alonso. „Talán a téli teszteket követően már lehetne erről álmodozni, azonban még azután sem lehetne megállapítani a pontos sorrendet. Azonban, mint már azt elmondtam, jelen pillanatban nincs véleményem erről,” –mondta a franciákhoz immáron harmadjára visszatérő spanyol.

„Szerintem azonban a Mercedes lesz továbbra is a leggyorsabb csapat és mögöttük a Red Bull lesz majd a második erő. Mögöttük azonban parázs csata alakulhat ki számos csapat között. Az Alpine is ebbe a csoportba fog tartozni és itt az fog nyerni aki a legjobban lesz képes alkalmazkodni a szabályokhoz. Annyira szoros lehet majd a verseny közöttünk, hogy akár a hatodik és a tizenötödik hely között is mozoghatunk majd.

„Azonban továbbra is a realitások talaján kell maradnunk és tisztában kell lennünk azzal, hogy idén nem lesz nagy változás a teljesítmények terén, mert a szabályok alig változtak valamit a tavalyi szezonhoz képest.”