Fernando Alonso értékelte az Aston Martin alaposan átdolgozott autóját, miután teljesítette vele a Magyar Nagydíj időmérőjét, és idén először jutott be a Q2-be.

Szinte B-specifikációnak is tekinthető az Aston Martin Hungaroringre hozott autója, amivel a szezon elején bemutatott modell több sebből vérző problémáit igyekeztek orvosolni.

A csapat az utóbbi hónapokban már nem is nyúlt hozzá a kezdeti modellhez, hogy teljes kapacitással a frissítéseken dolgozzon – eközben az autójuk teljesítménye egyértelműen a mezőny legvégére esett vissza, Alonso és Lance Stroll Monaco óta, vagyis a legutóbbi öt nagydíjhétvégén képtelenek voltak elmozdulni az utolsó rajtsorból az időmérőn.

Bár a hungaroringi rajthelyezésekkel sem váltotta meg a világot a csapat, hiszen Alonso a 16., Stroll pedig a 20. lett, némi előrelépést azért ez is jelez, és az is sokatmondó, hogy míg az utóbbi hetekben az Astonok már rendre 4-5 másodperccel voltak elmaradva az időmérő legjobb köridejétől, ezúttal Alonso esetében ez csak 2,6 másodperc volt. Ugyan a 16. rajthelyben sincs mire büszkének lenni, ám mégis ez lett az első alkalom az idei szezonban, hogy egy Aston Martin túl tudott jutni az időmérő első szakaszán.

„Az autó vezethetősége nagyjából ugyanolyan maradt, de jobb a tapadásunk a kanyarokban, a be- és kijáratokban kicsit következetesebb lett, mint az elődje volt” – mondta Alonso, hozzátéve, hogy persze még mindig rengeteg adatgyűjtésre van szükségük, pláne úgy, hogy Stroll a kitört felfüggesztése miatt pénteken másfél edzést kénytelen volt kihagyni.

Alonso elmondta, az új fejlesztések legfontosabb hatását nem az eredményekben kell keresni, hanem abban, hogy azok végre irányt mutattak a csapat számára.

„Mindkét gyár számára nehéz időszak volt akkora lemaradással versenyezni, mint amit az év első felében tapasztaltunk. A helyezésünk nem változott sokat, ami viszont változott, az a lendületünk. Végre már nem az a helyzet, hogy azt sem tudjuk, mit hajszolunk. Immár pontosan értjük, hogy mit keresünk. Ki tudjuk tűzni a célokat a következő fejlesztési csomagot vagy a következő évet illetően. Számomra ez jelenti a legnagyobb változást ezen a hétvégén” – magyarázta a spanyol.

És az Aston Martin fejlesztéseinek ezzel még nincs vége: a nyári szünet után, a Holland Nagydíjon újabb frissítéseket kapnak az autók, ráadásul akkor már a Honda új erőforrása is megérkezik.