KezdőlapFormula 1Alonso: Hamilton és én sem álltunk készen a 2007-es csatára

Alonso: Hamilton és én sem álltunk készen a 2007-es csatára

-

Fernando Alonso őszintén elismerte a 2007-es vb-csatában előjövő hiányosságait. A spanyol szerint sem ő, sem Hamilton nem állt a helyzet magaslatán.

Kevés feszültebb világbajnoki küzdelem volt a 2007-es szezonnál. Fernando Alonso és Lewis Hamilton egymással küzdött, a verbális és a pályán is tapasztalható adok-kapok közepette Kimi Räikkönen surranópályán odasomfordált eléjük és világbajnok lett. Alonso és Hamilton kapcsolatát pedig tulajdonképpen azóta folyamatosan egyfajta rideg távolságtartás jellemzi.

Alonso ennek a kapcsolatnak a részleteire tért ki a napokban az F1 hivatalos „Beyond the Grid” nevű podcastjében. „Nem azt kaptam a csatát illetően, amire számítottam” – ismeri el. „A nézők számára talán minden idők legnagyobb csatájának tűnt ahogy akkor egymásnak feszültünk. Az igazság szerint viszont arra a harcra valószínűleg egyikünk sem állt még készen. Én nem tudtam teljesen betagozódni a csapatba és nem is nyújtottam a lehetséges legjobbamat, Lewis pedig ugye akkor érkezett újoncként, és nem tudta, hogy kezelje a helyzetet. Később persze aztán mindketten küzdtünk még vb-címekért. Akkor viszont az ezzel járó stresszt nem kezeltük jól. Persze egyenlő pontszámmal zártunk és ez egy titáni csatának tűnhet. De mindkettőnkben több volt.”

A magával is rendkívül kritikus Alonso szerint aztán már nem is találkoztak már úgy közvetlenül szemtől szemben a világbajnoki címért küzdve. „2007 után nekem volt jobb autóm sokáig, akkor azért nem küzdöttünk egy szinten. Amikor viszont ő váltott Mercedesre, hirtelen ő került sokkal jobb helyzetbe, szóval megint csak elkerültük egymást az esetek legnagyobb részében. Persze Lewis a sportunk legendája. Michaelhez hasonlóan a legjobbadat kell nyújtanod ellene a győzelem érdekében.”

ForrásF1