Megkezdődött az új évad, így az első vizsgált autó Carlos Sainzé lett.
Már tavaly is szúrópróba szerűen vizsgálta át a Szövetség a csapatok autóit, és ezt a formátumot ebben az évben is tovább viszik. Elsőként a Ferrari versenygépét emelték ki, és nézték át tüzetesebben.
Az első 10-ben végzett versenyzők konstrukciót minden futam után, random kiválasztás alapján hívja be az FIA. Így előfordulhat az is, hogy egyes autókat többször néznek át egymás után a szezon során.
A jelentés alapján, az első és hátsó kerék elemeket, a borításokat és a tárcsákat vizsgálják meg, tovább a rögzítések szabályosságát is megnézik.
A hivatalos közlemény szerint Sainz autója minden előírásnak megfelelt.