KezdőlapFastest SlapElőször látogat el a Blancpain GT Series is Magyarországra!

Először látogat el a Blancpain GT Series is Magyarországra!

-

Volt már a Hungaroringen pár komolyabb sportautót felvonultató széria, de ilyen töményen, mint ami most érkezik augusztus 27-28-án a kamion EB Fesztiválra, biztosan kijelenthetjük, hogy nem volt, vagy csak nagyon régen, amikor még FIA GT néven futott a széria. Ízelgessük is kicsit csak az autógyártókat, akik képviseltetik magukat a Blacpain GT Seriesben: Aston Martin, Audi, Bentley, BMW, Chevrolet, Ferrari, Jaguar, Lamborghini, McLaren, Mercedes-Benz, Nissan és Porsche. Akár Matchbox gyűjteménynek se lenne utolsó, de itt bizony a legjobb utcai sportautók versenyváltozatai mutatkoznak be. A legizmosabb autók a FIA GT3-as szabványa szerint kerülnek átalakításra, de gyakorlatilag eléggé közel állnak még így is az utcai sportautókhoz.

A versenyzőkre sem lehet panasz, sőt akik még emlékeznek, 2010-ben gyakorlatilag a széria „kistestvérénél” a Blancpain Lamborghini Super Trofeoban is bemutatkozhatott a VIP autó volánja mögött Michelisz Norbert is, egy versenyes beugróként a mogyoródi aszfaltcsíkon. Persze idén sem kell panaszkodni a versenyzői felhozatalra a különleges betétfutamán a kamionok hétvégéjének. Nézzünk is pár ismertebb nevet! Andy Soucek egy Bentleyt hajt majd, ő az ezidáig utolsó Formula-2-es bajnok is. Az elmúlt hétvégén a legendás Spa-Francorchamps pályáján negyedik lett. A belga versenynek a győztesei közé tartozik az osztrák Philipp Eng is, aki egy BMW M6 GT3-ast hajt, és nem sokon múlt, hogy eljusson a Forma-1-ig. Az ő csapattársa a DTM-ből is ismert belga Maxime Martin is, akinek kiváló edzés lesz majd itt menni a szeptemberi német túraautós futam előtt. Visszatér Alvaro Parente is, aki 2007-ben lett bajnok a ma már megszűnt, de egykoron nagyon népszerű World Series by Renault legmagasabb kategóriájában. Bernd Schneider ötszörös DTM bajnokot majd egy Mercedes-AMG GT3-asban lesz érdemes keresni. Lehetne még bőven sorolni az ismert neveket az autósportból, tehát mindenképp érdemes lesz a paddockban vadászni rájuk egy-egy autogramért vagy közös képért!

A 2016-os év már a negyedik éve a Blancpain GT Seriesnek, és jelenleg a legjobb csapat a Garage 59 McLarenje, akiknek a versenyzőjük Rob Bell vezeti az egyéni bajnokságot is. A legszebb GT hagyományokkal bíró széria igen komoly népszerűségnek örvend, elég csak akár a versenynaptárjukon, vagy az induló autók és versenyzők számán végignézni. Tavaly egyébként a holland Robin Frijns lett a bajnok, aki azóta visszatért az együléses nyitott versenyautózáshoz, hiszen a Formula E-ben indul. Az sem elképzelhetetlen, hogy már a Hungaroringen bajnokot avathatunk, hiszen utánunk már csak egy versenyhétvége lesz hátra, Barcelonában.

A benzingőzös hangulat tehát többszörösen garantált, hiszen a FIA ETRC mellett egy különösen exkluzív és ritkán látható sportautó flotta is tiszteletét teszi majd Magyarországon, mindenképp érdemes lesz tehát kilátogatni a magyar motorsport szentélyébe.