back to top
KezdőlapFormula 1Félrevezető hír jött az F1 bevételének növekedéséről

Félrevezető hír jött az F1 bevételének növekedéséről

-

Az F1 kereskedelmi jogainak birtokosa, a Liberty Media 553 millió dolláros bevételről számolt be 2024 első negyedévében. Az FIA egyik vezető tisztségviselője ugyanakkor távozik.

Az F1 üzleti jelentése megérkezett az első negyedévről, az 553 millió dolláros bevétel ugyanis 50%-kal meghaladja az egy évvel korábbit, ami 381 millió dollár volt. Ez azonban csak első látásra hatalmas bővülés, mert úgy jött össze, hogy a versenyek száma is 50%-kal nőtt, hiszen tavaly csak kettő, idén viszont három nagydíj esett az év első három hónapjára.

67 év után először nem a győztes kapta a legtöbb pontot egy F1-es nagydíjon

Ebből adódóan nagyságrendileg a másfélszeresére nőhetett az F1 versenyrendezési és média jogdíjakból származó bevétele, de a növekedésben szerepet játszott az új Forma-2-es autók értékesítése és a Las Vegas-i Nagydíj helyszínén történt egyik lízingelés is (ezt a futamot ugyanis az F1 szervezi, ellentétben más nagydíjakkal, ahol ezt szerződött promóterek végzik).

Változás az FIA-nál

Közben kiderült, elhagyja az FIA-t az egyik vezérigazgató, Natalie Robyn, igaz, ennek a hírek szerint nincs köze az elmúlt időszak csalódásból eredő kilépési hullámához. Őt 2022 végén nevezték ki a tisztségbe, és hozzájárult a szövetség felépítésének átszervezéséhez, valamint a pénzügyi stabilitásának megteremtéséhez. Korábban az autóiparban dolgozott, és ide vágyott vissza, ezért mondott le.

„Hatalmas kiváltság volt, hogy az FIA vezérigazgatója lehettem, hálás vagyok, hogy irányíthattam az újraszervezés és a reform folyamatát. Eljött az idő a távozásomra, tudva, hogy a szervezet jobb állapotba került az előtte álló kihívások teljesítéséhez” – idézte az Autosport Robynt.

Rimánkodik és távozást lengetett be az FIA