back to top
KezdőlapFormula 1Tűz zavarta meg az F1 nagyon fontos edzését

Tűz zavarta meg az F1 nagyon fontos edzését

-

Bizarr jelenetek zajlottak az első edzésen, az F1 ilyet még nem látott: a visszatérő Kínai Nagydíj egyetlen gyakorlásán égni kezdett a fű a pálya mellett.

Mivel itt rendezik az év első sprinthétvégéjét a Forma-1 világbajnokságában, a szokottnál is fontosabb volt a nyitány, hiszen újabb gyakorlás már nem lesz, magyar idő szerint 9:30-tól a holnapi sprintfutam kvalifikációja következik. A Kínai Nagydíj ezelőtt 2019-ben szerepelt utoljára a programban, azóta a koronavírus mindig keresztbe tett neki, ezért több kritika is érte az F1 szervezőit, amiért pont itt tartanak sprintfutamos hétvégét, hiszen egyetlen óra alatt nehéz felkészülni ekkora szünet után a pálya sajátosságaira, pláne úgy, hogy az aszfalt új burkolatot kapott.

A versenyzők elkezdtek ismerkedni a feltételekkel, de negyedóra után néhány percre be kellett rekeszteni a gyakorlást, mert a középső szektorban a pálya melletti fű füstölgött és kisebb lángok is megjelentek. A tűz pontos okára egyelőre nem érkezett jelentés, talán valamelyik autó hője gyújtott meg valamit.

A tüzet leszámítva különösebb incidens nem történt, csak Lewis Hamilton futott ki akaratlanul a bokszutcába, miután a gyorskörére készülve helyet próbált csinálni magának, de az utolsó kanyarnál megérkeztek mellé a belső íven és jobb híján a depó felé ment tovább.

A Ferrarik eltérő taktikát követtek az edzésen, hamar ellőtték a lágy garnitúrát, így sokáig Charles Leclerc és Carlos Sainz állt a rangsor élén a Red Bullokat megelőzve. Ahogy azonban mások is felrakták a legjobban tapadó keveréket, ráadásul már jobb körülmények mellett, hátrébb csúsztak, egészen a 13-14. helyig.

Ez vélhetően nem reprezentatív, kérdés, az első két helyezett teljesítménye az-e: az utolsó percekben előbb Oscar Piastri, majd Lance Stroll állt az élre, utóbbi több mint 3 tizedmásodperccel bizonyult gyorsabbnak mindenki másnál.

Jól szerepeltek a Haasok is az 5-6. helyen, és a sorrend szokatlanságát jelzi, hogy a top 10-ben Piastrin, Max Verstappenen és Sergio Pérezen kívül csupa olyan pilóta végzett, akik a mezőny második felébe tartozó csapatoknál vezetnek.