Lewis Hamilton a közösségi médiában is gratulált Kimi Antonellinek, majd ezen a platformon is kifejezte a Ferrari futama miatti csalódottságát. A hétszeres világbajnok hangsúlyozta, a csapat alkalmazottai iránti tisztelet megőrzése mellett is lehet csatázni.
Lewis Hamiltont érezhetően mélyen érintette, hogy a Ferrari a csapaton belüli harc miatt veszítette el a győzelmi esélyét már a futam elején. A 41 éves versenyző már a rádióban is panaszkodott, majd a különböző interjúiban hosszasan ecsetelte, hogy miért nem elégedett Charles Leclerc hozzáállásával. Magyar idő szerint kedden éjjel a közösségi médiában is jelentkezett, ám írását nem ezzel kezdte, hanem az újdonsült világbajnok méltatásával.
„Először is szeretném hatalmas gratulációmat kifejezni az új bajnoknak, Kimi Antonellinek – írta az Instagramon, miközben az olasz versenyzőt valójában megjelölte. – Az évem egyik legemlékezetesebb mozzanata volt, hogy ennyire közelről követhettem az utadat és ott voltam veled az ünneplésnél. Teljesen megérdemelt, ez a rekord pedig hosszú ideig élni fog. Nagyszerű volt látni, ahogyan a csapatod a Mercedesnél ünnepel veled. Élvezd ki ezt a pillanatot, tartsd közel magadhoz a családodat, őrizd meg a szenvedélyedet és az energiádat.”
Ami Hamilton, illetve a Ferrari mexikói teljesítményét illeti, a forduló tétre menő része nem is indulhatott volna jobban a brit pilóta számára. Az időmérőn ugyanis megszerezte első pole-pozícióját a Scuderia színeiben, sőt, a 2023-as Magyar Nagydíj óta először rajtolhatott az élről főfutamon. A verseny első méterei viszont nem alakultak jól számára.
„A mi hétvégénk tele volt kihívásokkal – folytatta. – Sok mindenbe belefutottunk, de a szerelőink és a mérnökeink elképesztő munkát végeztek. Idén rengeteget fejlődtünk közösen, ez a fejlődés pedig mindenkitől hatalmas erőfeszítést igényelt, a pályán és a gyárban egyaránt. Éppen ezért fáj annyira, hogy elszalasztottunk egy potenciális győzelmet. Minden lehetőséget meg kell ragadnunk, ezért hihetetlenül frusztráló, és nem tudok úgy tenni, mintha nem az lenne.”
Leclerc a 4-es kanyar külső ívén próbálta megelőzni Hamiltont, ám a késői féktávja után esélye sem volt befordulni, ezért átvágta a pályát, amiért később 5 másodperces büntetést kapott. Azért csak ennyit, mert csapattársa is lement a pályáról, és miután visszatért, Max Verstappen megelőzte őt. Talán a hétszeres világbajnok is csinálhatta volna jobban, de abban mindenképpen igaza van, hogy ha a másik Ferrari nem támadja meg, akkor az első két helyen, szankció nélkül folytatják a versenyt, és látva, hogy mennyire nehéz volt előzni, akár kettős győzelemmel is jutalmazhatták volna a háttérben dolgozó csapattagok munkáját.
„Tudom, mi kell ahhoz, hogy meglegyen ez a lehetőségünk – fogalmazott Hamilton. – A csapat által magának megszabott mérce, az általam magamnak megszabott mérce, a szurkolók által elvárt mérce. Mindenki megérdemli, hogy a legjobb formánkat lássa, és nyerjünk. Mindannyian azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk, és győzni akarunk. A csatázás szükséges, de amikor ez a csata a csapat rovására megy, őszintének kell lennünk, és tanulnunk kell belőle. Hajthatjuk egymást a határainkig, miközben továbbra is tiszteletben tartjuk az azokkal szembeni felelősségünket, akik eljuttattak minket erre a pályára.”
A Ferrari veteránja azért igyekezett optimistán zárni bejegyzését. „Továbbra is mindent meg fogok tenni – szögezte le. – A csapatba vetett hitem nem változott, ahogyan az a felelősségem sem, hogy segítsek ezt helyrehozni. Maradjatok velünk! Még csak most kezdek ennél a csapatnál, és még sok minden vár ránk.”




