KezdőlapFastest SlapFittipaldi: Az IndyCar jobb, mint a Forma-1

Fittipaldi: Az IndyCar jobb, mint a Forma-1

-

A Forma-1-es Amerikai Nagydíj apropóján ismét előkerültek az összehasonlítások az európai és a tengerentúli forma autózás csúcskategóriájáról. Erre a feladatra most a mindkét sorozatban bajnoki címet nyerő Emerson Fittipaldi vállalkozott.

A brazil Emerson Fittipaldi mindamellett, hogy egy hatalmas autóversenyző-dinasztia alapítója, egyike azon három embernek, aki a Forma-1 és az IndyCar (vagy elődjei) bajnoki címét megtudta szerezni. Fittipaldi 1972-ben és 1974-ben Forma-1-es, 1989-ben IndyCar bajnok lett, rajta kívül csupán Nigel Mansell és Jacques Villeneuve vitte véghez ezt a bravúrt.

A legenda még az idei Indy500 után, amit a honfitársa Helio Castroneves nyert meg, beszélt Zak Brawnnak a két széria közti különbségről:

„Elképesztő volt az idei Indy500. Utána meséltem is Zaknek, amit az IndyCar művel, az fantasztikus, sokkal izgalmasabb nézni, mint bármelyik másik sorozatot. Sokkal jobb, mint a Forma-1.” – vélte Fittipaldi.

„Néha a versenyek túl korán kezdődnek, hogy megnézzük őket, de a fiam rajong érte. 14 évesen már megőrül a Forma-1-ért.” – folytatta.

Nyilvánvaló tény, hogy a Forma—1 népszerűsége igencsak megoszlik a tengerentúli autosport rajongók körében. Amin az sem segített, hogy pár évig, 2007 és 2012 között nem volt Nagydíj az USA-ban. A Liberty Media nem titkolt célja, hogy közelebb hozza az ottani rajongókat számos intézkedéssel, például a futam időpontjának módosításával. Jövőre ráadásul a Miami Nagydíj érkeztével két amerikai versenyt is láthatunk majd.

Nem a 74 éves egykori versenyző volt az egyetlen, aki a közelmúltban az F1 elé helyezte az IndyCart, a tavaly még a Haas színeiben szereplő Romain Grosjean már az első IndyCaros szezonjában elismerte, hogy vonzóbbnak tartja azt az előző szériájánál.