Lewis Hamilton már 20 hónapja a Ferrari versenyzője, és noha a csapathoz érkezve még lelkes volt azt illetően, hogy megtanuljon olaszul, a nyelvtudása továbbra is kimerül abban, hogy „forza Ferrari” és „grazie tutti”.
Az utóbbi évtizedekben megfigyelhettük, hogy Ferrari Forma–1-es versenyzői rendszerint megtanulnak olaszul beszélni, hiszen az angliai Motorsport-völgytől távol működő, azokból kulturálisan is merőben eltérő csapatnál ez nagy segítséget és előnyt jelent, nemcsak a szurkolókkal, de a közvetlen csapattagokkal való gördülékeny kommunikációban is. Michael Schumacher nagyságának és sikereinek egyik fontos összetevője volt a rendkívül szoros kapcsolatok kialakítása a Ferrari szervezetén belül: nemcsak megtanult olaszul, de mindenkit név szerint ismert a gyárban, amit egykori kollégái máig emlegetnek.
A másik németet, Sebastian Vettelt is hallhattuk olasz monológokat előadni a csapatrádióban, míg a spanyol Fernando Alonsónak és Carlos Sainznak, valamint a monacói Charles Leclerc-nek a nyelvi közelség miatt nem volt nehéz feladat elsajátítani az olaszt.
Hamilton képében azonban tavaly óta ismét egy más kultúrkörből érkező versenyzője van a Ferrarinak, a brit pedig egy az Olasz Nagydíj hétvégéjét megelőző, kissé kínos pillanatokat is hozó közönségtalálkozón bizonyította, hogy a nyelvtudása még több mint másfél év elteltével sem terjed túl azon, hogy „forza Ferrari” (hajrá, Ferrari), és „grazie tutti” (köszönöm mindenkinek) – ráadásul amikor Leclerc a fülébe súgott segítségül néhány olasz szót, a hétszeres bajnok először hitetlenkedve fogadta, hogy ezt tényleg bele kellene-e mondania a mikrofonba, vagy csapattársa valami oda nem illő szöveggel ugratja. (Leclerc rendes volt, nem akart vele kitolni.)
Lewis Hamilton: “My italian is still so bad! Thank you. Grazie a tutti! Thank you so much. Forza Ferrari!”
Hamiltont a La Repubblica a napokban kérdőre is vonta, hogy hova tűnt a nyelvtanulás iránt korábban mutatott lelkesedése, amire a brit kendőzetlenül elárulta, hogy mi történt.
„Leálltam az órákkal. Elkezdtem egy intenzív nyelvi kurzust 2025 elején, de aztán a szezon nagyon nehézzé vált, és vissza kellett vágnom azokból az elfoglaltságokból, amelyek csak az energiámat szívták. Szeretném majd újrakezdeni, mert imádom az olasz nyelvet, ahogy a kultúrát, az országot és az ételt is. Azt is tervezgettem, hogy majd meglátogatom Firenzét, Nápolyt és más városokat, de az élet olyan zűrzavarossá vált, hogy ezekről is le kellett mondanom” – fogalmazott Hamilton, utalva arra, hogy rendkívül nehezen tudott megbarátkozni az első, 2025-ös F1-es Ferrarijával, ami gyenge eredmények sorát és első dobogómentes szezonját szülte.
Hamilton egy másik témában tovább nyomatékosította, hogy tűzzel-vassal irtja az olyan tevékenységeket az életéből, amelyek csak elvonnák a figyelmét a számára fontos dolgokról. Akkor vette ugyanis elő ismét ezt a témát, amikor felvetették neki, hogy pilótatársainak többségével ellentétben ő nem kritizálja az F1 idei, az energiahasználatot előtérbe helyező és a versenyzés képét alaposan átalakító technikai szabályrendszerét.
„Technikai kihívást jelent az alkalmazkodás: szimulátorban való munka, tanulás, mélyebb mérnöki tudás kell hozzá, szóval elég kemény. De az a dolgunk, hogy a lehető legjobb munkát végezzük a rendelkezésünkre álló eszközökből, így a panaszkodásnak semmi értelme. Nem fecsérelem arra az energiáimat, hogy elmondjam, szeretem-e ezeket a szabályokat vagy sem. Egyszerűen csak megoldom a feladatot – és szeretem vezetni ezt az autót, mert ez végre a sajátomnak érződik” – mondta Hamilton, itt arra utalva, hogy kéréseit meghallgatva a csapat idénre, az SF-26-ban több változtatást is megvalósított, hogy a pilóta kényelmesebben érezze magát a Ferrari volánjánál.
Noha idénre Hamilton maga mögött hagyta a 2025-ös nehézségeket, dobogók sorát, sőt Barcelonában már győzelmet is szerzett a Ferrarival, és jelenleg 59 pont a lemaradása a tabellát vezető Kimi Antonelli mögött, ezúttal akár a bajnoki címért folyó harccal is indokolhatja, hogy miért van továbbra is parkolópályán az olasz nyelvi kurzus.

