KezdőlapFastest SlapHerta még az F3-ban is indult volna, de az FIA nem engedte

Herta még az F3-ban is indult volna, de az FIA nem engedte

-

Colton Herta minden lehetőséget megragadott volna arra, hogy összeszedje a szükséges szuperlicensz pontokat, ám az FIA gyorsan megszabta a határokat.

Az amerikai versenyző potenciális jelöltként szerepelt az AlphaTauri listáján, ám az IndyCarban elért eredményei nem szolgáltattak elég pontot az induláshoz. Scott Goodyear, az amerikai Forma-3-as és Forma-4-es bajnokság versenyigazgatója elmondta, hogy a 22 éves pilóta indult volna az amerikai F3-ban is, de nem kapta meg végül az engedélyt.

„Mi szuperlicensz pontokat kínálunk a sorozatban versenyző pilótáinknak. Ha megnyered az F3/F4/Formula Regionalt ebben az országban, akkor több pontot kapsz, mint az Indy Lights bajnokságért. Ez azért is érdekes, mert Bryan Herta (Colton édesapja) júliusban felhívott engem. Azt szerette volna megtudni, hogy eltudnánk-e érint, hogy Colton induljon az F3-as sorozatban, mert több pontra van szüksége.” – nyilatkozta a Racingnews365.com-nak az amerikai.

Goodyear szívesen fogadta volna Hertát, de a Szövetség miatt nem engedhette versenyezni:

„Mi jóváhagytuk, viszont az FIA-tól nem kapta meg az engedélyt arra, hogy indulhasson és így pontokat gyűjtsön. Nagyon nehéz volt. A csapatok és a versenyzők extázisban voltak, mivel azt hitték, hogy egy olyan kaliberű versenyző, mint Colton itt fog szerepelni. Valódi esélyt kaptak volna arra, hogy összemérjék a tudásokat az egyik legjobb pilótával. Ám ez nem történhetett meg.”

Herta érkezése csak a médiát szórakoztató marketing fogás?