KezdőlapFormula 1Hivatalos: 2019-ben Robert Kubica a Williamsben!

Hivatalos: 2019-ben Robert Kubica a Williamsben!

-

Robert Kubica lesz George Russell mellett a Williams másik versenyzője 2019-ben. A Williams végül csak lehetővé tete a lengyel közönség kedvenc hihetetlen visszatérését a királykategóriába, 8 évvel a súlyos rali balesete után, amelynek a következményeit már örökké viselnie kell, és megszakította a Forma-1-es karrierjét. Eredetileg még 2018-ra szerződtek volna, miután a Renault és a Williams is biztosított neki számos tesztlehetőséget. Végül előbbinél nem kapott helyett, utóbbinál pedig teszt- és tartalék pilóta lehetett, mert a helyét Szergej Szirotkin foglalta el.

Tesztpilótaként azonban a brit csapat már jobban és folyamatosan fel tudta mérni Kubica képességeit, és gyakorlatilag idén 5 napot tesztelt, valamint két versenyhétvégén is részt vehetett szabadedzéseken. Nem titok az sem, hogy sikerült Kubicának további lengyel szponzorpénzeket felkutatnia, és főleg az Orlen támogatásának köszönhető az, hogy jövőre újra a mezőny tagja lehet. Az olajkonszern nagyjából 10 millió euróval száll be, és teljes értékű szponzora lesz a brit csapatnak. Soha ekkora mértékű támogatást sportoló még nem kapott Lengyelországban.

2010 novemberében Abu Dhabi volt az utolsó futam, amin részt vehetett versenyzőként, az új kalandja pedig itt kezdődik el újra. A lengyel a héten is folyamatosan szimulátorozott Groveban.

#KubicaAnnounced

Kubica. Announced.

Zveřejnil(a) ROKiT Williams Racing dne Středa 21. listopadu 2018