Nemcsak George Russell támadott vissza Max Verstappennek az Abu-dzabi Nagydíj előtt, hanem Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is kikérte magának, amit Christian Horner a versenyzőjéről mondott.

Az idei utolsó versenyhétvége kezdetén nemcsak George Russell és Max Verstappen katari csörtéje eszkalálódott, hanem Toto Wolff is kikezdte a pilótájára még Katarban megjegyzést tevő Christian Hornert. A Mercedes csapatfőnöke azt nehezményezte, hogy red bullos kollégája Russell „hisztériázásának” tudta be, hogy a felügyelők megbüntették az időmérőn az egyik körében túl lassan haladó és eközben veszélyes helyzetet előidéző hollandot.

Már akkor lehetett sejteni, hogy valami készül, amikor a helyszínen tartózkodó újságírók beszámolója alapján Wolff és Russell egyszerre állt a sajtó rendelkezésére a Mercedes vendéglátó egységében (általában a csapatfőnök és a pilóták is külön-külön teszik ezt meg), majd az osztrák üzletember nem fogta vissza magát Christian Hornert illetően.

„Csapatfőnökként fontos, hogy partner legyél, és a versenyzők esetében ez azt jelenti, hogy elmagyarázol dolgokat, amelyeknél számíthatnak a nüanszok, és olyan kijelentéseket, amelyek abszolutisztikusak abban az értelemben, hogy vagy minden 100%-ban helyes, vagy 100%-ban helytelen. Ez a mostani helyzet olyasmi, ami szerintem magyarázatra szorul, mert a nézőpontodtól függően meg kell engedni, hogy valami 51-49 vagy 70-30 arányú legyen, mert mindig van a dolgoknak másik oldala.”

Wolff és Russell a Mercedes sajtótájékoztatóján:

Lewis Larkam@Lewis_Larkam

Extraordinary press conference with Mercedes team boss Toto Wolff joining George Russell to defend his driver after public criticism from Max Verstappen.

Russell says Verstappen has got away with being a bully because nobody has stood up to him – until now #F1 #AbuDhabiGP

„El kell magyarázni a versenyzőidnek és a csapatodnak, majd arra a következtetésre jutsz, hogy mindkét félnek megvan a maga igaza – folytatta Wolff. – Ha nem ezt teszed, nem töltöd be megfelelően a szereped és gyenge vagy. Hogy miért érzi feljogosítva magát, hogy megjegyzést tegyen a versenyzőmre? Ha másfél percet gondolkodsz ezen, rájössz, hogy ő egy kis csaholó terrier, akinek mindig van valami mondanivalója. Ez a pilóták ügye, George-é és Max-é, és nem akarok belefolyni, de ha a másik csapatfőnök hisztérikusnak nevezi George-ot, azzal átlép egy határt. Nyilván nem a pszichoanalízisben nyilvánul meg az intellektusa, de hogy merészeli?! Hogy merészel megjegyzést tenni a versenyzőm elmeállapotára?!”

Horner a megjegyzésével nyilván arra utalt, amit Verstappen is nehezményezett, és ami miatt nagyot csalódott Russellben. A négyszeres világbajnok szerint ugyanis – és ezt Abu-Dzabiban is nyomatékosította –, szerepe volt a katari időmérő után kapott büntetésében annak, hogy Russell Verstappen által még soha nem látott módon harcolt azért, hogy a címvédőt megbüntessék.