back to top
KezdőlapFormula 1Leclerc-t teljesen letaglózta a mexikói hétvége

Leclerc-t teljesen letaglózta a mexikói hétvége

-

Ugyan a Ferrari már mindkét világbajnoki címet elveszítette, a céljuk az volt, hogy szépen zárják az idei évet és minimalizálják az versenyek folyamán elkövetett hibáik számát. A Mexikóvárosi Nagydíjon azonban a Ferrarinak esélye sem volt a győzelemre, de még a másik két dobogós helyezésre sem.

A Ferrarik már az időedzésen szenvedtek a magaslati levegő és az alacsony tapadás miatt. Carlos Sainz az 5., Charles Leclerc pedig csak a 7. rajthelyről várhatta a startot, azonban már az első pár kör után látszott, hogy a 71 körös futam nem a vörös autókról fog szólni.

Leclerc-ék ugyanis sokkal lassabbak voltak az élen haladó Red Bullokhoz és Mercedesekhez képest, de a középmezőny autóinál sokkal gyorsabbak voltak. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy a futam túlnyomó részében a „senki földjén”, senkitől nem zavartatva köröztek az Autodromo Hermanos Rodríguez-en.

Sergio Pérez, Charles Leclerc
Leclerc-nek esélye sem volt, hogy felvegye a versenyt a Red Bull és a Mercedes versenyzőivel Fotó: Chris Graythen/Getty Images/Red Bull Content Pool

Az 5-szörös futamgyőztes Ferrari pilóta nagyon reméli azt, hogy a mexikói verseny csupán egyszeri rossz szereplés volt a részükről. A monacói szupersztár ugyanis csak a 6. helyen ért célba, 1 perc 8 másodperccel (!) lemaradva a futamot magabiztosan megnyerő és ezzel rekordokat döntő Max Verstappentől.

„Hihetetlenül nehéz futamunk volt, mert nagyon lassúak voltunk,” – idézi a monacói szavait a Motorsport.com globális kiadása. – Meg kell vizsgálnunk az okokat, miért történhetett ez meg. Végig a semmi közepén autóztunk Carlosszal (Sainz – a szerző) és a Red Bullokkal, valamint a Mercedesekkel sem tudtuk tartani a tempót. Magunkra voltunk utalva, ami miatt rendkívül unalmas volt a futam és ez ellen nem is igazán tehettünk volna mást.”

A Mercedes pedig a most megszerzett második és negyedik helyével 40 pontra faragták a hátrányukat a Ferrarihoz képest a konstruktőri bajnokságban, szóval ha az olaszok esetleg az utolsó két futamon sem teljesítenének jól, akkor a brackley-i istálló akár el is kaphatja őket. Leclerc szerint azonban „Brazíliában és Abu Dhabiban már nem fognak ilyen mértékben szenvedni, mint azt most tették.”