A pénteki szabadedzéseket követően szombaton már a Forma–1 számára is élesedik a helyzet a Magyar Nagydíj hétvégéjén, hiszen az F2, F3 és Porsche-időmérők után ma már náluk is rendeznek tétre menő edzést. Emellett két futamot is láthatnak a Hungaroringre kilátogatók, akik ma jobban megizzadhatnak, mint tegnap, elázni azonban ismét nem fognak.
Túlnyomóan napos, időnként kevés gomolyfelhőt hozó időt várható ugyanis a magyar F1-es pályán, a reggeli 15–17 °C-ról pedig később 28–29 °C-ig emelkedhet a hőmérséklet. Csapadkék nem valószínű, de legalábbis az esélye nagyon alacson, míg gyenge, északi–északnyugati szél várható 10 km/óra körüli sebességgel, időnként 20–25 km/órás széllökésekkel. A harmadik szabadedzésre már 26–27 °C-ig emelkedik majd a hőmérséklet, az időmérőt pedig ugyancsak száraz pályán, 28–29 °C-ban rendezhetik.
Akit elsősorban a Hungaroring F1-es programja érdekel, annak is érdemes időben, legkésőbb délig megérkezni a pályára, sokan ugyanis csak az időmérőre mennek, így délután jelentősen megnőhet a forgalom a pálya környékén. De miként azt a teljes hétvége fontos tudnivalóit és időpontjait tartalmazó cikkünkben írtuk, a Hungaroring is azt javasolja, hogy aki csak teheti, a közösségi közlekedést részesítse előnyben. A H8-as HÉV például Kerepesig szállítja az utasokat, onnan pedig ingyenes buszjárat visz a 3-as kapuhoz.
A Magyar Nagydíj szombati napjának teljes programja:
| Szombat | 07:30 | Kapunyitás |
| 10:05–10:50 | Forma–3 – sprintverseny | |
| 11:20–11:50 | Porsche-szuperkupa – időmérő | |
| 12:30–13:30 | Forma–1 – 3. szabadedzés | |
| 14:15–15:05 | Forma–2 – sprintverseny | |
| 16:00–17:00 | Forma–1 – időmérő |
