back to top
KezdőlapFormula 1Norris utálja vezetni az új generációs autókat

Norris utálja vezetni az új generációs autókat

-

Lando Norris elárulta, nem jönnek be neki az új generációs autók és nem is szereti vezetni őket.

2022-ben kezdődött az új éra a Forma-1-ben. A változtatások mentén a sportág közelebb akarta hozni a mezőnyt egymáshoz, sőt a könnyebb követést és előzést is elő akarták segíteni az új formulákkal.

A Ferrari és a Red Bull szinte azonnal felvett a ritmust és az élre ugrott, míg a többieknek meggyűlt a baja az új konstrukciókkal. A legtöbb problémát a delfinezés okozta az év elején, ám a brit versenyző szerint nem ez a legnagyobb gond az új szabályokkal.

„Utálom vezetni ezeket az autókat. Más kihívást jelentenek, és nem olyan élvezetesek, mint az előző évek konstrukciói. Csökkent annak a játéktere is, hogy mennyire mehetsz rá a kerékvetőkre és a vonalakra. A lehetőségeink most korlátozottabbak. A beállítások terén sincs könnyű dolgunk. Általában elmondható, hogy olyan alacsonyan kell mennünk amennyire csak tudunk, és merevre kell állítani a konstrukciót. Viszont ha túl merev, akkor muszáj lágyítani rajta. Korábban sokkal jobban lehetett játszani a beállításokkal, a hétvégék során mindig más-más megoldásokra jutottunk, így lehetett próbálkozni. Most viszont minél több leszorítóerővel mész, annál rosszabb.” – magyarázta Norris a Mirrornak.

Norris nem elégedett: Egy dobogó nem elég