KezdőlapFormula 1Ocon: Veszélyesek leszünk a topcsapatokra

Ocon: Veszélyesek leszünk a topcsapatokra

-

Esteban Ocon szentül hisz abban, hogy ha sikerül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtania az Alpine-nak, abban a pillanatban veszélyesek lesznek az élmenőkre.

Futamot nyert idén, legutóbb pedig kicsi híja volt Esteban Ocon újabb dobogójának. Szaúd-Arábiában végül egy gyorsulási verseny végén nem állhatott fel a pódiumra. Ezzel együtt az Alpine versenyzője mindössze 72 pontot szerzett és a csapattárs Fernando Alonso is csak öttel gyűjtött többet ennél. A hektikus Alpine-nak így még a konstruktőri ötödik helyért is nagyot kellett meccselnie. Az állás jelenleg 149-120 a szerzett pontok tekintetében az AlphaTauri ellen.

Esteban Ocon duzzad a versenyszellemtől és nehezen engedi el a Szaúd-Arábiában történteket. „Nyilván nehéz volt (az elbukott dobogót) lenyelni. 50 méterrel a célvonal előtt még a miénk volt a harmadik hely. A végkifejlettel nem voltunk elégedettek, azzal viszont igen, hogy növelni tudtuk az előnyünket az AlphaTaurival szemben.”

A javulás érdekében Ocon szerint „mindössze” annyiról van szó, hogy az Alpine-nak stabilizálnia kell a teljesítményét. „Most például sikerült nekem és Fernandónak is sokat kihozni az autónkból. Nyomjuk, ahogy tudjuk. Ennek most egy erős eredmény volt a gyümölcse. Ha ezt sikerül állandósítani, akkor mindenkire veszélyesek lehetünk.”

Egyetért Ocon szavaival a csapat részéről Marcin Budkowski is. „Austinra vagy Monacóra gondolva például a legrosszabb pillanataink jutnak eszünkbe idén. Aztán ott van mondjuk a katari harmadik hely vagy a mostani épp csak elbukott. Mindenki szenved ettől a végletes teljesítménytől. Ezt az ellenőrzésünk alá kell vonni.”