back to top
KezdőlapFormula 1Pérez: Mindent beleadtam, de ez is kevés volt Hamilton ellen

Pérez: Mindent beleadtam, de ez is kevés volt Hamilton ellen

-

Sergio Pérez a tavalyi szezon után idén ismét a dobogón ünnepelhetett a hazai versenyén Mexikóban. A Red Bull mexikói pilótájának öröme azonban nem lehet felhőtlen, ugyanis amíg a csapattársa magabiztosan megnyerte a futamot, addig ő úgy végzett a 3. helyen, hogy nem bírta megelőzni Lewis Hamiltont.

Pérez már a rajtnál átugrotta George Russellt és a rekordbajnok nyomába eredt,, akit még a jobban működő közepes abroncsaival sem volt képes megelőzni, így végül harmadikként fejezte be a hazai futamát.

„A legjobbamat nyújtottam a pályán” – nyilatkozta Pérez a 71 körös futam leintését követően. – Jó volt a tempóm, azonban a lassú kerékcserém miatt a Lewisszal szemben való alávágási kísérletünk kudarcba fulladt. Előzni nagyon nehéz lett volna, mert amint közel kerültem hozzá, nehéz volt tartani a távolságot, így végül megelégedtem a 3. pozícióval.”

Pérez az előbbiek ellenére boldog volt, hogy ismét egy dobogóval ajándékozhatta meg az odaadóan és rendkívül lelkesen szurkoló hazai közönségét.

„Azt hittem, hogy egy picivel jobbak leszünk, de sajnos ez nem így lett. A közönség számára többet akartam adni egy harmadik helynél, de úgy gondolom, hogy a körülményeket figyelembe véve ez is egy jó eredménynek számít.”

Forrásgpblog.com