back to top
KezdőlapFormula 1Pünkösdi királyságnak tartják az ellenfelek a Ferrari erős tempóját

Pünkösdi királyságnak tartják az ellenfelek a Ferrari erős tempóját

-

Helmut Marko is osztja Fernando Alonso azon gyanúját, miszerint a Ferrari ellőtte Monzában az összes puskaporát.

A hazai versenyén az első sorból indulhatott a Ferrari, sőt Carlos Sainz még a versenyt is vezette 16 körig. A kétszeres világbajnok szerint nem meglepő, hogy jól szerepeltek az olaszok Monzában, ugyanis évek óta új motort tesznek be az ikonikus nagydíjra. Így a vörösök korábbi versenyzője arra számít, hogy a nagy előny az elkövetkezendő versenyeken eltűnik.

„Ez a Ferrari pályája. Évek óta új motort hoznak ide, vagy hasonló dolgokat csinálnak. Ám a bajnokság 23 futamból áll” – nyilatkozta Alonso.

Az osztrák tanácsadó egyetért az Aston Martin versenyzőjével, és nem számít túl nagy tempóra tőlük Szingapúrban.

„Tudtuk, hogy a Ferrari Monzában mindent bele fog adni. A maximumra törekedtek, és az utolsó lóerőt is kipréselték az autóból. Ám a motorjuk később még szenvedni fog emiatt. Velük ellentétben nekünk univerzális autónk van. Tudtuk, hogy szoros lesz, ezért sem veszítettük el a türelmünket. Viszont meglepett minket, hogy eleinte nem tudtuk tartani a lépést a Ferrarival. Maxnek (Verstappen) máshogy kellett vezetnie, változtatni kellett a stratégiáján, de utána csak türelmesen kellett várnia.”