Remekül szórakozott és nagyon élvezte Stefan Raab televíziós műsorvezető celeb jet ski-világbajnokságát a korábbi F1-es pilóta Ralf Schumacher, a verseny azonban balesettel ért véget a számára, ráadásul műtétet igénylő sérülést szerzett.

A Duisburgban rendezett eseményen az 51 esztendős Schumacher egyéniben egészen a nagydöntőig jutott, ahol a német cirkuszművész és Ninja Warrior-versenyző Rene Casselly végül legyőzte. Ezután következett a páros verseny, amelyben a Toyota, a Williams és a Jordan egykori versenyzője Stefan Raabbal akotott egy párt úgy, hogy ő vezette a jet skit, Raab pedig mögötte ült. Az egyik bójánál azonban a páros balesetet szenvedett és a vízbe esett, majd mindketten visszamásztak a jet skire, Schumacher azonban túl korán adott gázt, így másodszor is a vízben kötöttek ki.

Ekkor azonban Schumacher már nem tudott visszamászni a jet skire, úgyhogy Raab elkezdett segítségért integetni, és végül a mentőknek kellett közbeavatkoznia. „Kificamítottam a vállam, amikor gyorsan próbáltam megfordítani a jet skit” – mondta Schumacher még az RTL+ élő adásában, Raab pedig hozzátette: „Először azt gondoltam, hogy nem történt semmi, aztán a jet ski továbbment. Azt kérdeztem: »Ralf, mi a baj?« Azt mondta, hogy kificamította a vállát. Ezután gyorsan segítségért kezdtem integetni.”

„Már az első alkalommal is majdnem megtörtént ugyanez. Remélem, semmim nem tört el. Hála Istennek. Hatalmas köszönet a csapatnak, amely ilyen gyorsan kihozott onnan, és köszönöm az orvosnak is, aki visszatette a vállamat a helyére. Nem éppen kellemes érzés, ezt el kell ismernem, de jelenleg jól vagyok” – mondta Schumacher, aki vasárnap egy videót tett közzé az Instagramon, amelyben ismét megköszönte a helyszíni segítséget és a BG Klinikum Duisburg munkáját.

A jelenleg a német Sky televíziós szakértőjeként is dolgozó expilóta ezen kívül elmesélte, hogy vasárnap reggel MRI-vizsgálatot végeztek rajta, amely megállapította, hogy a ficamon kívül egy csontdarab is letört a vállában, ami miatt „kisebb műtétre” lesz szüksége. „Gyorsan meglesz, és utána Monzában is ott kell lennem, cak a mikrofonomat kell majd a bal kezemben tartanom!” – utalt a hétvégi Olasz Nagydíjra.

Schumacher ennek ellenére egyáltalán nem bánta meg, hogy részt vett a versenyen, és ha legközelebb is hívják, újra menni fog. „Fantasztikus esemény volt, és rengeteget szórakoztunk. Ha újra megrendezik, én biztosan ott leszek. Nagyszerű rendezvény volt. Sajnálom, hogy így nem tudtuk megnyerni a csapatversenyt, de legközelebb biztosan jobbak leszünk” – mondta, majd egyértelművé tette, hogy a szervezők semmiben sem hibáztak a baleseténél.

„Kihúzod magad a vízből, megfordítod a jet skit, és közben kificamítod a válladat – ehhez azért már kell tudás. Lehet, hogy egyszerűen túl öreg vagyok már ehhez a szarhoz” – viccelődött.