A Red Bulltól nemcsak egy, hanem két 2006 óta ott dolgozó kulcsember is távozik, hogy jövőre máshol álljon munkába. Helmut Marko most a kevésbé fontosnak tartott, ám így is rendkívüli munkát végző távozóról beszélt.
Az idén eddig két kulcsember jelentette be távozását a Red Bulltól, hiszen Adrian Newey után Jonathan Wheatley is közölte, hogy 2025-ben már nem a bikás istállónál folytatja. A Red Bullt 2006 óta erősítő sportigazgató új csapata Newey-ével ellentétben pedig már a bejelentés óta ismert, mivel Wheatley az Audi (jövőre még csak Sauber) csapatfőnöke lesz. Helmut Marko, a Red Bull 81 éves tanácsadója az Inside Line F1 Podcastban beszélt a szakember döntéséről, szavaiból pedig azt szűrhetjük le, hogy Wheatley-t a Red Bull 2005 óta Christian Horner által betöltött csapatfőnöki pozíciójának felajánlásával tudták volna maradásra bírni.
„Jonathan 50 éves (valójában 57 – a szerk.). Szerelőként kezdte, és elképesztő karriert futott be, amire nagyon büszke lehet. Olyan pozíciót akart, ami többet követel tőle. Sajnos az ajánlat az Auditól érkezett, mi pedig ezt nem tudtuk megadni neki, akár a felajánlott pénz, akár a pozíció miatt. Megértem őt, lecsapott a lehetőségre – mondta Marko, hozzátéve, hogy Wheatley kiválása egyértelműen csapás nekik. – Természetesen ez veszteség nekünk, hiszen Jonathan nagyon fontos tagja a csapatnak. A bokszkiállásaink referenciaként szolgálnak [a mezőnyben], de nem csak emiatt, hanem azért is, ahogyan képezi a szerelőinket és ahogyan az FIA-val tartja a kapcsolatot sportigazgatóként.”
A tanácsadó egyúttal előrevetítette, hogy Wheatley-t csapaton belülről tervezik pótolni, akár több emberrel. „Nagyon sok fiatal ember van a csapatunkban, és megvan a lehetőségünk, hogy más embereknek osszuk ki Jonathan feladatait. Úgy véljük, csapaton belülről tudjuk kezelni a helyzetet” – mondta Marko.
Wheatley a kötelező szabadsága után 2025 júliusában áll majd munkába Hinwilben, ahol Mattia Binottóval, a gárda ügyvezető igazgatójával együtt az lesz a feladata, hogy gatyába rázza a mostanra a mezőny végére visszacsúszó istállót az Audi 2026-os érkezéséig.
Még egy alapvető dilemmára sem látja a megoldást Binotto az Audinál