back to top
KezdőlapFormula 1Russell egyik ellenfele hatására változtatott az életfelfogásán

Russell egyik ellenfele hatására változtatott az életfelfogásán

-

George Russellt is rádöbbentette ellenfele arra, hogy sokkal jobban kell élveznie az életet.

A Mercedes a szezon elején még bocsánatot kért a rajongóitól, amiért nem sikerült versenyképes autót készíteniük. Ám a fejlesztési hajrá kapcsán megerősödtek a csillagosok, és jelenleg a második helyet foglalják el a konstruktőri listán.

Mindaddig az egyéni bajnokságban a hétszeres világbajnok a harmadik helyen áll, és elkaphatja Sergio Pérezt, addig a fiatal brit versenyző a 8. pozíciót birtokolja. Russellnek a harmadik helyre, és  halvány esélye még a győzelemre is lett volna Szingapúrban, ám az utolsó körben falnak csapta autóját, és 0 ponttal távozott a helyszínről.

„Lando megérintette a falat, majd én is így tettem. Mintha elkalandoztam volna egy pillanatra… mindenesetre ilyenkor az előtted haladó autót követed, főleg ha nagyon közel vagy hozzá. Versenyzőként ilyenkor magad elé nézel és a zsákmányt figyeled, nem balra-jobbra tekingetsz a falra. Nem azt mondom, hogy azért találtam el a falat, mert Lando is eltalálta… abban a pillanatban én követtem őt, és erősebben ütöttem oda az autót. Viszont az önbizalmamat az idei teljesítményünkből merítem. Nem hagyom, hogy egy 2-3 centiméteres tévedés elhomályosítsa azt a csodálatos hétvégét. Amióta visszatértünk a nyári szünetről, a tempónk nagyon erős. Mindent beleadtam, hogy idén versenyt nyerjek, és az esélyem meg volt rá” – idézte fel a Szingapúrban történt eseményeket Russell, a Beyond the Grid legújabb adásában.

Russell, Mercedes
George Russell az utolsó körös fiaskónak sem engedi, hogy elhomályosítsa a Szingapúri Nagydíj fontos üzenettét – Fotó: Mercedes-AMG PETRONAS

A nyári szünet előtt is küszködött azzal a brit, hogy elfogadja jelenlegi helyzetét, ám Fernando Alonso podcast szereplése nem csak Lando Norris szemét nyitotta fel, hanem a Mercedes versenyzőjéét is.

„Megváltozott a mentalitásom, a mérnökeimmel kapcsolatos munkám, az, hogy mire koncentrálok a beállításoknál és mire nem. Egyszerűen egy kicsit jobban élvezem az életet. Hallgattam egy podcastet, amiben Fernando (Alonso) arról beszélt, hogyha valamit megváltoztatna, akkor azt kívánná, bárcsak jobban élvezte volna az életet, amikor fiatalabb volt. Ez átragadtam rám. Az álmomat élem, elkötelezett vagyok és igazi profinak érzem magam. Mindent beleadok, de néha elfelejtem élvezni az egészet. Mosolyogni akarok, és nem az a fickó lenni, aki mindig 120%-osan a legapróbb részletekre koncentrál. Ez nem azt jelenti, hogy kevésbé leszek profi a munkám során, csupán jobban élvezem az életet. Egy sokkal boldogabb helyen vagyok.”

Forrásgpblog.com