back to top
KezdőlapFormula 1Russell elmagyarázta, mi okozott neki újabb csalódást

Russell elmagyarázta, mi okozott neki újabb csalódást

-

George Russell Spában sem zárt jó versenyt, de azt állítja, erről egy számára peches külső körülmény tehet. Az előző hét nagydíjon csak egy-egy időmérőn és futamon végzett előrébb csapattársánál, Lewis Hamiltonnál a sprinteket figyelmen kívül hagyva.

A McLaren pilótája, Oscar Piastri ütközött Carlos Sainz Ferrarijával a Belga Nagydíj rajtjánál, és a Mercedes versenyzője úgy véli, ez neki is alaposan keresztbe tett. Russell ugyanis kénytelen volt elvenni a gázt az incidens miatt, amitől lendületet vesztett és sokan megelőzték.

„Nagyon szerencsétlen voltam az elején. Amikor Oscar bajba került, balról próbáltam kikerülni, és rosszul mértem fel, hogy balra tud kormányozni, ezért beszorultam. Négy-öt helyet vesztettem a rajtnál” – mondta az Autosportnak.

„Ez meghatározta a versenyemet. E nélkül az 5. helyen haladtam volna, és szeretném azt gondolni, hogy harcoltam volna Lewis-szal és Charles [Leclerc-rel] a dobogóért.”

Hamilton: Tudom, hogy mit akarok, imádkozok érte, és várom a napot, amikor megkapom

Ez viszont elmaradt, és a kényszerűségből egy kerékcserés stratégiára váltó brit versenyzőnek meg kellett elégednie a 6. hellyel.

„Az utolsó etapomat erősnek éreztem a lágy gumin. De küzdelmes hétvége volt, örülök, hogy véget ért. Újra fel kell töltődnöm, aztán újra támadni” – mondta.

Russell az előző hét nagydíjon (a sprinteket leszámítva) csak egy-egy időmérőn és futamon tudott Hamilton előtt végezni, jelenleg 6. a tabellán az ugyanannyi ponttal álló Charles Leclerc mögött.