Carlos Sainz mindössze a negyedik pilóta a Forma–1 történetében, aki a McLarennél, a Ferrarinál és a Williamsnél is versenyez, James Vowles, a grove-i istálló csapatfőnöke szerint pedig előző istállóinak fellendülése bizonyítja a négyszeres futamgyőztes értékét.
Utódjával, Lewis Hamiltonnal ellentétben Carlos Sainz már a tavalyi szezonzáró után teszten, Abu-Dzabiban megkezdte az ismerkedést új csapatával, ráadásul nemcsak a tesztnapon, hanem azt megelőzően forgatási napon is vezette a 2024-es Williams-t. Sainz aztán januárban a grove-i gyárban is bemutatkozott, így néhány hete már ott igyekszik hozzátenni a magáét az egykor szebb napokat látott, az élmezőnybe visszatérni igyekvő istállóhoz.
Miért vitt magával Sainz egy elfeledett F1-es versenyzőt első munkanapjára a Williamshez?
„Élvezi. Ez látszik attól a pillanattól kezdve, hogy Abu-Dzabiban beült az autóba. Átkapcsolt az elméje. Itt akar lenni, ezt akarja csinálni, része a sikersztorinknak. Tökéletesen illeszkedik a csapatba. Remek személyiség, aki nemcsak győztes tapasztalatot hoz magával, hanem ezt a fajta akaratot és vágyat arra, hogy a Williams sikeres legyen. Ma reggel vele és Alex [Albonnal] hármasban 3-4 órán át beszéltük át az idei terveket, hogy mit változtattunk és merre tartunk” – nyilatkozta Vowles az Autosport díjátadó gáláján.
„A hozzájárulása – és Alexé is –, abszolút kulcsfontosságú a csapat előrevitelében, mert ez most már az a szintű részletesség, amely során elkezdesz milliszekundumokat üldözni a nagy léptékű munkával szemben. Már néhány hét alatt is igazán pozitív lendületet adott ötletekkel, koncepciókkal, hogy miként változhatunk, miként léphetünk előre” – méltatta Sainzot a csapatfőnök, aki mindössze a negyedik pilóta az F1 történetében, aki a McLarennél, a Williamsnél és a Ferrarinál is versenyez.
Noha a nyers tempó terén közös időszakuk egészét tekintve Lando Norristól és Charles Leclerc-től is elmaradt, nagy szerepet játszott mindkét istálló előrelendítésében, ezért aztán a Williams is reménykedhet ebbe. „Mindenre kiterjed a figyelme. Láttam ma egy statisztikát az F1 oldalán, hogy melyik csapatoknál volt és utána azok hová jutottak vele. Ez nem véletlen. Igazi kemény, szorgalmas melós, aki sikert hoz magával, és azt akarja, hogy sikeresek legyünk” – mondta Vowles.
Sainz elhidegült az apjától, amikor az túlságosan ráerőltette magát