back to top
KezdőlapFormula 1Lehetetlenül hangzó tervtől vár csodát az F1 amerikai tehetsége

Lehetetlenül hangzó tervtől vár csodát az F1 amerikai tehetsége

-

Az első F1-es idénye közel sem alakult jól Logan Sargeant számára, aki szándékosan hízott öt kilogrammot, hogy jobb legyen a fizikuma.

Az amerikai pilótáról csak későn döntötte el a Williams, hogy megtartja 2024-re is, hiszen a produkciója látványosan elmaradt csapattársáétól, Alexander Albonétól. Még egy hasonló év biztos nem fér bele neki, ezért elhatározta, hogy fejlődik, amiben csak tud, és ennek részeként szokatlan lépést tett a kondíciója javítására: a tömegnövelés lassítja az autót, hiszen öt kiló súlytöbblet pályától függően körönként 1-2 tizedmásodpercet is jelenthet, de lehet, hogy Sargeant összességében mégis gyorsulni fog, mert hatékonyabban aknázza ki a Williamsben rejlő potenciált.

Ő legalábbis ebben bízik. „A szezonok közti szünet jó lehetőséget kínált, hogy félrevonuljak és magamra pillantsak mentális, érzelmi és fizikális szempontból, hogy miben kell javulnom” – jelentette ki.

„Megtanultam, hogy jobban kell figyelnem magamra. Hagytam, hogy tavaly kifacsarjon az idény, és ez meglátszott rajtam a pályán kívül, ezáltal a pályán is. Erőnlétileg nem voltam olyan, mint kellett volna. Mindent megtettem, hogy átlendüljek ezen, például felszedtem öt kilót a tavalyi év végéhez képest. Így sokkal egészségesebbnek érzem magam.”

Albon máris véleményezte a Williams idei autóját

„Úgy érzem, a valaha volt legjobb formában vagyok, és ilyen állapotban egyre kényelmesebben érzem majd magam az autóban, ki fogom hozni belőle a legtöbbet.”

Sargeant tavaly elárulta, hogy nem hord ivóvizes palackot a pilótafülkében, de ez visszaütött Katarban, ahol a forróság és a végig kőkemény tempó (a gumiproblémák miatt előírt három kötelező kerékcsere) hatására feladta a versenyt a kimerültség miatt.

Azzal mindenképp kivételes helyzetnek örvend, hogy hízhatott, hiszen a Forma-1-es pilóták híresen odafigyelnek a tömegükre, és általában a kötelező fogyókúrák miatt panaszkodnak. Korábban Max Verstappen is beszélt arról, hogy telente ideiglenesen felszed több kilót. Idén ráadásul még feltűnőbb a trend, hogy a csapatok egyre nagyobb felületen nem festik le az autót, mert ezzel is megspórolnak néhány grammot.

A szabályok természetesen meghatározzák, legalább mekkora tömegűnek kell lennie az autóknak, de a súlyelosztást és a tölteléksúlyok ideális elhelyezését is befolyásolja, hogy mennyit nyom a pilóta. Sargeant egyébként a mezőny magasabb (182 cm) és nehezebb versenyzői közé tartozik, tavaly 70 kg szerepelt a neve mellett.

Vowles őszintén nyilatkozott Sargeant szenvedéséről