KezdőlapFormula 1Stewart szerint túlságosan enyhe volt Verstappen büntetése

Stewart szerint túlságosan enyhe volt Verstappen büntetése

-

Max Verstappen és Lewis Hamilton újbóli baleset foglalkoztatja most a Forma-1 világát. A két bajnokaspiráns ugyanis Silverstone után Monzában is találkozott egymással, azonban a brit versenyhez eltérően ezúttal a balesetben mindkettőjüknek fel kellett adni a futamot. A Red Bull holland pilótája végül egy három rajthelyes büntetést kapott a megmozdulásáért, azonban Sir Jackie Stewart szerint a bajnokság éllovasa nagyobb büntetést is kaphatott volna.

A Mercedes brit pilótája már jött vissza pályára a bokszkiállását követően az Olasz Nagydíj 26. körében, amikor megtörtént az incidens. A holland versenyző Red Bullja a brit Mercedesének tetején landol és ha nem lett volna a glória, akkor akár sokkal nagyobb baj is történhetett volna, de szerencsére Hamilton komolyabb sérülések nélkül megúszta az esetet.

Ugyan Verstappent elmeszelte az FIA baleset okozása miatt, azonban a háromszoros világbajnok skót szerint a versenybírák szigorúbbak is lehettek volna a holland bajnokesélyessel.

„A versenybírók sokkal több információval rendelkeznek a baleset kapcsán, és ha biztosan voltak abban, hogy Verstappen volt a bűnös, akkor miért csak egy három rajthelyes büntetést adtak neki” – idézi a skót legenda szavait a Daily Mail. „A glória nélkül Lewis akár meg is halhatott volna, amíg a bűnösnek semmi komolyabb sérülése nem származhatott volna a balesetből” – zárta Stewart, aki pont az egykori csapattársa, Francois Cevert halálos balesete miatt vonult vissza a Forma-1-ből még 1973-ban.

Forrásgpblog.com