back to top
KezdőlapFormula 1Toto Wolff korábbi bizalmasa szexizmussal vádolja az FIA elnökét

Toto Wolff korábbi bizalmasa szexizmussal vádolja az FIA elnökét

-

Shaila-Ann Rao, az FIA korábbi ideiglenes főtitkára és Toto Wolff egykori ügyvédje, szexista viselkedéssel vádolja Mohammed Ben Sulayemet.

Januárban előkerült egy archív felvétel, amin az FIA elnöke azt taglalta, nem szereti azokat a nőket, akik okosabbnak hiszik magukat a férfiaknál. A 2001-es idézet nagy port kavart, így akkor az FIA szóvivője a BBC-nek a következőket nyilatkozta:

„Az ezen az archivált, 2001-es honlapon szereplő megjegyzések nem tükrözik az elnök meggyőződését.”

Azóta Ben Sulayem sokkal visszafogottabban irányítja a testületet. Ám Rao a távozását követően levelet írt az FIA elnökének és Carmelo Sanz de Barrosnak.

A Telegraph arról számolt be, hogy az ideiglenes főtitkár a levélében szexista viselkedéssel, és zaklatással vádolja az FIA első emberét. A lap szerint Rao állítását tucatnyi tisztviselő meg tudja erősíteni, sőt van köztük olyan is, aki látta, hogyan kiabál Ben Sulayem a hölggyel. A Telegraph nem nevezte meg a forrásait, ám cikkükben leírták, hogy a tavalyi Belga Nagydíjon, az FIA motorhome-jában minősíthetetlenül beszélt az FIA elnöke Raóval. Továbbá, csak úgy emlegette „az a nő.”

„Nagyon lekezelően viselkedett vele. A csapatvezetők hívtak fel, és azt mondták: ‘látnod kellett volna, hogyan bánt Shaila-Ann-nal’. Ez mások előtt történt. Így viselkedett, főleg ha Shaila-Ann nyilvánosan mert neki nemet mondani. Úgy látszik így indult be nála ez a viselkedés” – idézte forrását a brit lap.

Mohammed ben Sulayem
Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke –  Fotó: Joerg Mitter/Red Bull Content Pool
Az FIA szerint nem történt visszaélés:

A BBC megkérte az FIA-t, kommentálja a történeteket. A Szövetség szóvivője a következő közleményt adta ki:

„Kölcsönös titoktartási feltételekről állapodtak meg a felek, úgy, ahogyan ez az üzleti életben lenni szokott. Egyikük sem fordult az FIA Etikai Bizottságához.”

A Szövetség szóvivője hozzátette: Rao egy barátságos megbeszélés után távozott. A BBC azt az információt kapta, hogy a levél valóban létezik, Rao tehát jelezte az elnök viselkedését a megfelelő osztálynak.

Az FIA szabályzatában az áll: „minden olyan esetben, ami kapcsán felmerül, hogy a mindenkori elnök az etikai kódexet megsértette, a Szenátusnak kell kivizsgálnia az ügyet.” Ám ez nem történt meg.

„A megfelelő eljárást betartották, a szenátus elnöke által vezetett békés tárgyalás után a felek nem fordultak az Etika Bizottsághoz. Ahogy korábban közöltük: mindkét fél megállapodott abban, hogy 2022. novemberében a hölgy elhagyja a pozícióját. Az elnökkel szemben nem érkezett panasz. Az FIA nagyon komolyan veszi a visszaélésekkel kapcsolatos állításokat, és minden panaszt egyértelmű és szilárd eljárás mentén kezel. Az FIA így biztosítja az anonim bejelentés lehetőségét és a vizsgálati eljárást is, továbbá rendelkezik zaklatásmentes iránymutatással is. Ezekről minden munkatársat tájékoztatnak a beiktatás után, és a rendszeres képzések keretein belül” – olvasható a közleményben.

ForrásBBC