Hiába a kiugró eredmény a Kínai Nagydíjon, a gondjaikat nem oldották meg.
Egészen hihetetlen átváltozáson ment át a Haas a mindössze egy hét különbséggel rendezett Ausztrál és Kínai Nagydíj között, gondolhatnánk pusztán az eredményekből ítélkezve. Hiszen míg Melbourne-ben bántóan lassúak voltak és csak a 13. és 14. helyen értek célba, addig Sanghajban dupla pontszerzést értek el a 7. és 10. pozícióval, amiből aztán a két Ferrari és Pierre Gasly kizárásával 5. és 8. hely lett. Az így szerzett 14 ponttal jelenleg pedig hatodikak a pontversenyben, alig lemaradva a Ferraritól. „Csodálatos reagálás volt ez az egész csapattól. Ausztrália sokként ért minket, nem számítottunk arra a bahreini tesztelés alapján, de micsoda reakció követte Kínában” – nyilatkozta Ayao Komatsu csapatfőnök az istálló történetének egyik legjobb hétvégéje után.
A Haas ugyanakkor semmit nem módosított az autóján a szezon első és második futama között, hanem az történt, hogy a kínai pálya sokkal inkább feküdt a VF-25-ösnek, mint Melbourne. Utóbbin az olyan, ultragyors kanyarokban szenvedtek, mint a 9-es és 10-es, Kínában viszont több a lassú és középgyors kanyar, ez a pálya így inkább az előszezoni tesztelés helyszínére, Bahreinre hajaz.
Mivel az idei autót a szezonnyitó előtt csak Szahírban próbálták ki (persze, volt egy silverstone-i bejáratás, de azt nem lehet komoly tesztnek tekinteni), Ausztráliában meglepetésként érte a csapatot, hogy aerodinamikai oszcilláció lép fel a gyors kanyarokban, azaz a VF-25-ös nem egyenletesen generálja a leszorítóerőt, ami mellé nagy sebességnél még egy kicsit pattog is. Ez nem azt jelenti, hogy az autó nem termel elég leszorítóerőt, sőt, ezen a téren jobb az elődjénél, csak mivel ezt nem tudja konzisztensen hozni, a versenyzők nem képesek magabiztosan bevenni vele a gyors kanyarokat.
Kínában ez a gond viszont nem volt jelen, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy az autó jobb lett, és ne kellene orvosolni ezt a problémás tulajdonságát. „Nem verem át magam azzal, hogy azt mondom, megoldottuk a problémát, mert nem tettünk ilyet. Bizonyos pályákon továbbra is gondban leszünk. De amikor az adott pálya karakterisztikájának köszönhetően úgy működtethetjük az autót, ahogy akarjuk, erre vagyunk képesek” – mondta a csapatfőnök.

„A pálya karakterisztikája elfedte a gyengeségeinket, miközben a legtöbbet kihoztuk az autóból. De ezért kell orvosolnunk a problémáinkat. A mostani eredmény semmit sem változtat azon, hogy mit csinálunk otthon. A Melbourne-ben tapasztalt gondokat továbbra is meg kell oldanunk, Szuzuka pedig nem lesz olyan könnyű [mint Kína], ez kizárt. Nem gondolom, hogy olyan rossz lesz ugyanakkor, mint Melbourne, de előfordulhat, nem igaz?” – tekintett előre Komatsu.
A sanghaji aszfaltcsík eközben nem csak a vonalvezetésével, hanem a rendkívül sima új aszfaltjával is a Haas kezére játszott, mivel közelebb engedhették a kocsit a talajhoz. „Ez olyan pálya, amelyik papíron fekszik az autónknak. Nagyon sima a felülete, nincs sok egyenetlenség, jelenleg pedig ezt szeretjük. Az összes többi pályát ilyen simává változtatnánk, ha tehetnénk” – jegyezte meg Oliver Bearman, a Haas újonca.
A rutinos Esteban Ocon eközben pedig elmondta, korántsem ültek tétlenül az első és a második forduló között, úgyhogy nem csak az történt, hogy az autó egy csapásra jobb lett, hanem ők is sokat agyaltak a megoldáson. „Ayao szavai után nem aludtunk és ettünk sokat, mert nem tudtunk. De megérte. Rengeteg értekezlet, rengeteg gondolkodás, nagy fokú őszinteség mindenkivel szemben. Ezeken az értekezleten mindenki kiöntötte a szívét, hogy megpróbáljunk megoldásokat találni. Tudtuk, hogy felszabadíthatunk még némi teljesítményt, de én nem gondoltam, hogy ilyen sokat. De nagyon jó hír, hogy még ennél is több van az autóban.”
„Gyorsabb, mint az élet” – megható videóban búcsúzik Eddie Jordantől a U2 énekese