back to top
Kezdőlape-MobilityKompromisszumok nélkül: bemutatkozott a Formula E harmadik generációja

Kompromisszumok nélkül: bemutatkozott a Formula E harmadik generációja

-

A Formula E monacói bemutatóján az elektromos meghajtás kételkedőit próbálták elhallgattatni az erősebb, könnyebb és hatékonyabb autóval.

Az FIA elektromos világbajnoksága az utcai versenyzés egyik legrégebbi helyszínén, Monacóban rántotta le a leplet a sportág jövőjét jelentő konstrukcióról.

Az autó jövőre, a sorozat kilencedik szezonjában mutatkozik majd be. Tervezésében az FIA, a Formula E mérnökei mellett fenttarthatósági szakemberek is részt vettek a következőket figyelembe véve: teljesítmény, hatékonyság, fenntarthatóság.

Míg a motorsportban a fejlesztési verseny az elmúlt évtizedekben főként az aerodinamika terén zajlott, a Gen3-nél inkább a szoftverfejlesztés lesz az előrelépési lehetőség.

Hét gyártó kötelezte el magát az új szabályok mellett, ebből egy, a Maserati indul – csak átmenetileg a DS erőforrásaival, amíg el nem készül a saját konstrukciójuk.

Teljesítmény

A sorozat elmondása szerint az új konstrukció 322 km/h végsebességre lesz képes, ami 350 kW-os teljesítménnyel párosul. A hátsó mellett egy első meghajtó is került, ez pedig még további 250 kW-ot jelent, ami összesen 600 kW. Összehasonlításképp a jelenlegi autók mindössze 250 kW-ot tudnak, de sima versenykörülmények között – Attack Mode nélkül – 200-ra vannak korlátozva.

Hatékonyság

A keletkező energia 40%-át felhasználó belső égésű motorokhoz képest az elektromosság 95%-a jut majd el a kerekekhez.

Ami az akkumulátorokat illeti, az egy futamhoz szükséges mennyiség közel felével indulhatnak majd el, hiszen a fékezés során visszanyert energia 40%-ot jelent majd a versenytávhoz képest.

Fenntarthatóság

Az akkulátorok, a gumik és a karosszéria is természetes anyagok létrehozásával készült, miközben az anyagok újrahasznosíthatóságát (életciklusát) is figyelembe vették.

Az energiatároló egységeket úgy tervezték meg, hogy használatuk után újra lehessen használni vagy hasznosítani őket.

Ami az új gumikat illeti 26%-ban tartalmaznak majd újrahasznosított anyagot.

Utóbbi a Gen2-es járgányokból visszanyert szénszálas anyagot és vásznat is tartalmaz majd, ezzel 10%-kal csökkentve a kasztni létrehozásához szükséges szén-dioxid kibocsátást. Az autók gyártása során keletkező szénszálas hulladékot pedig egy új eljárásnak köszönhetően a repülőipar fogja újrahasznosítani.

Az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem így üdvözölte a változást:

„Technológiailag és környezetvédelmileg is a Gen3 új mércét állít a sport elé. Az FIA és a Formula E hihetetlen munkát végeztek, szeretném megköszönni a munkájukat. Örömmel látom, hogy ennyi gyártó szeretne részese lenni az új korszaknak, aminek bemutatkozását nagy várakozás övezi.”

Jamie Reigle, a sorozat első embere így nyilatkozott:

„Monaco az motorsport otthona, és nincs jobb helyszín arra, hogy bemutassuk az új autót. A Gen3 megzavarja és kihívás elé állítja a motorsport normáit, új viszonyítási alapot jelent a teljesítmény, a hatékonyság és a fenntarthatóság szempontjából, kompromisszumok nélkül.”

ForrásFormula E