Az év elején nagy port kavart Max Verstappen azon nyilatkozata, amikor a Formula E autóihoz hasonlította az új szabályok szerint épült F1-eseket. Egy versenyzőtársa által felfedett magánbeszélgetés alapján azonban a holland véleménye mostanra megváltozott.
Formula E szteroidokon – véleményezte Verstappen a jelentős energiaspórolást igénylő 2026-os F1-es autókat még a tesztek során, amelyek bizonyos fokig tényleg hasonló vezetési stílust követeltek meg, mint az elektromos széria modelljei. A Miami Nagydíjra bevezetett változtatásoktól viszont a versenyzők azt várják, hogy visszabillen az egyensúly és ismét feszegethetik az autók határait az időmérőkön.
A holland szavait nehéz volt hízelgésként értelmezni az FE felé, de persze a sorozat igyekezett előnyére fordítani az F1 egyik legjobb versenyzője által rájuk irányított figyelmet. Az viszont, amit most Antonio Felix da Costa felfedett, már egészen más megvilágításba helyezi Verstappen eddig sarkosnak és megváltoztathatatlannak gondolt véleményét az elektromos formaautók világbajnokságáról.
A Formula E nemrég mutatta be és ejtette meg a Paul Ricardon az első tesztjét a következő szezonban érkező új modellel, a Gen4-gyel, amely a jelenleg használtakhoz képest jelentős teljesítménynövekedést kapott, gyorsulásban pedig már egyértelműen felülmúlja majd az F1-es autókat. A teszten a Jaguar versenyzője, Da Costa is részt vett, aki elárulta, Verstappen is szemmel tartotta a történéseket, olyannyira, hogy szinte azonnal elismerő szavakkal illette az új autót.
„A kinézete, az érzése, a technológiája, a sebessége és a teljesítménye. Nem titok, hogy a Gen3-as autó már a bemutatásakor sem volt valami népszerű, de ezzel most visszatértünk a jó irányba, az első benyomások legalábbis remekek” – fogalmazott Da Costa, akit a Motorsport Week idéz.
„Van is erről egy érdekes sztorim. Amikor bemutattuk a Gen3-as autót, az egyik első üzenetet Max Verstappentől kaptam, aki úgy fogalmazott, »nem vagyok valami biztos ebben«. Most pedig, amikor kihajtottunk az új autóval, az egyik első üzenet ismét Max Verstappentől jött, de most már azt mondta, »ez menő!«”
„Ha az F1-es srácok is elismerően beszélnek, az tényleg sokatmondó és jót tesz a sorozatunknak.”
Ezzel persze még mindig nagyon messze vagyunk attól, hogy Verstappen az F1-es karrierje után az FE-ben keresse majd a boldogulást, de azt mindenképpen jelzi, hogy a hollandnak azért nem olyan elutasító a véleménye az elektromos hajtással működő versenyautókkal kapcsolatban, mint az az idén tett nyilatkozataiból lépten-nyomon kihallatszik.
