KezdőlapFastest SlapEgy egykori F1-es futamgyőztes újra formaautóba ül

Egy egykori F1-es futamgyőztes újra formaautóba ül

-

2009 után újra formaautót vezet majd Giancarlo Fisichella, méghozzá egy korábbi F1-es versenyhelyszínen, Adelaide-ben térhet vissza.

Már Rubens Barrichello is kipróbálhatta az új sorozat autóját 2019-ben. Akkor azonban nem indult útjára az első idény a COVID miatt. Hiába tervezték az Ausztrál Nagydíjon bemutatni az S5000-es autókat, végül egy évvel el kellett halasztaniuk a dolgot.

Barrichello nem áll le: ausztrál együléses sorozatban folytatja

Azóta két szezon futott le Joey Mawson győzelmével, ezeket azonban főleg az év elején rendezték. Újításként, mintegy téli sorozatnak, meghirdették a Tasman Seriest, aminek része lesz az újjáélesztett Adelaide-i verseny is.

Egy ausztrál politikus programjában szerepelt, hogy visszahozza a Supercars legendás fordulóját, az Adelaide 500-öt. Nem tudni, hogy ez is közrejátszott-e az eredményben, de megnyerte a pozíciót, így lesz verseny is.

Fisichella ezen vehet majd részt, miután a 2020-as Ausztrál Nagydíjon már indult volna a betétfutamon.

„Felvillanyoz, hogy visszatérhetek Ausztráliába az S5000 miatt.” nyilatkozta a 49 éves háromszoros F1-es futamgyőztes.

„A futamok sajnálatos törlése miatt még van egy rendezetlen ügyem. A karrierem ráadásul pár héttel azután kezdődött, hogy lefutották volna az utolsó F1-es versenyt Adelaide-ben. Soha nem vezettem ott, most is csak az azóta lerövidített vonalvezetést használjuk majd.

Már nagyon várom, szerintem az S5000-es autó gyors lesz majd ott.”

Fisichella utoljára 2009-ben szerepelt az F1 mezőnyében, azóta pedig az Endurance Világbajnokság (WEC) GT mezőnyét erősítette, ahol Ferrarit vezetett.

ForrásSupercars