KezdőlapFormula SportFormula 3Egy ígéretes Red Bull junioré lett a Prema utolsó ülése

Egy ígéretes Red Bull junioré lett a Prema utolsó ülése

-

A tegnapi nap folyamán derült ki, hogy Jak Crawford lesz Oliver Bearman és Arthur Leclerc csapattársa a Premánál a Formula 3 idei kiírásában.

A mindössze 16 éves Red Bull junior már tavaly is a Formula 3-ban versenyzett és 45 ponttal az egyéni bajnokság tizedik helyén zárt. Emellett a brit fiatal az Euroformulában is helyt állt 2021-ben és ugyan két versenyt ki kellett hagynia a Formula 3-as elfoglaltságai miatt, még így is képes volt nyolc győzelmet és a tíz dobogós helyezést elérni a sorozatban.

Crawford már Valenciában testelhetett a Prema csapatával, ami részben ázsiai Formula Regional Championshipre való felkészülését is segítette. Az előbb említett sorozatot a tél folyamán bonyolítják majd le és az amerikai Red Bull junior itt is szeretne sikereket elérni az olasz csapattal.

„Nagyon örülök, hogy a Prema csapatával versenyezhetek a Formula 3-ban és az ázsiai Formula Regional Championshipben is” – lelkendezett a bejelentést követően Crawford. „Szeretnék a tavaly megszerzett tapasztalataimra építeni az idei szezonban. Remélhetőleg én is képes leszek sikereket elérni a Prema csapatával, csakúgy, mint azon versenyzők, akik a múltban az ő színeikben versenyezhettek.”