KezdőlapFormula SportFormula 2Egykori Forma-1-es pilóta lett az F2-es DAMS csapat új vezetője

Egykori Forma-1-es pilóta lett az F2-es DAMS csapat új vezetője

-

A Formula 2 egyik tősgyökeres istállója a francia DAMS, amely gárdánál az évek alatt olyan pilóták is megfordultak mint Kamui Kobayashi,Nicholas Latifi, Alex Albon, Pierre Gasly, Romain Grosjean vagy éppen Jolyan Palmer, utóbbi kettő velük lett bajnok a Forma-1 előszobájában.

A csapatot 1988-ban Jean-Paul Driot alapította, aki a 2019-es haláláig vezette is a csapatot, majd ezt a feladatot két fia vitte tovább. Most azonban először kerül ki a Driot család kezéből a csapat, ugyanis a család egyik jóbarátja, a korábbi Marussia és Caterham versenyző Charles Pic fog felelni a gárda vezetését.

Pic a 2015-ös Formula E szezonja után akasztotta szögre a bukósisakját, majd a Driot család logisztikai cégénél kezdett el dolgozni, most pedig visszatér a motorsport vérkeringésébe.

„Valamit felakartam építeni a DAMS-szal. Vágyom arra, hogy egy nagyszerű sportprojektet fejlesszek ki itt. Lelkesen keresem és segítem a fiatal tehetségeket a Forma-1 felé vezető úton. Soha nem hagyott el engem a motorsport iránti vágy.” – fogalmazott a 32 éves francia.

„Célom, hogy a DAMS-szal közösen fektessen be magamat egy hosszútávú projektbe, remélem, hogy a csapat majd tud profitálni az F1-es pilótaként szerzett tapasztalatomból.”

„A csapaton belül már van egy bevált mag, amit remekül felépítettek. A csapat mindig is független és önálló volt, még Jean-Paul életében is. Én személyesen fogok részt venni minden egyes versenyhétvégén, gyakorlatilag ez úgy lesz, mint korábban.” – zárta.

A csapat idén egy izraeli-japán párossal áll rajthoz az F2-ben, Roy Nissany és az újonc Ayumu Iwasa személyében.