back to top
KezdőlapSIM LIGATóth Dávid a levegőben ünnepelhette újabb bajnoki címét

Tóth Dávid a levegőben ünnepelhette újabb bajnoki címét

-

Ismét Tóth Dávid lett a SIM Liga királya, és még az sem ártott neki, hogy az utolsó versenyen a szezon legnagyobb esését mutatta be.

Tóth az utolsó versenyre 29 pontos előnnyel érkezett meg, és bár a hétvége során nem ő volt a leggyorsabb, sőt az utolsó versenyen csak nyolcadik lett, de még így is megtartott 25 pontot az előnyéből.

Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy Simon Tamás az daytonai első futamon a boxból rajtolt – még a Nordschleiféról hozott büntetése miatt – és csak a negyedik helyre tudta felküzdeni magát a Leitner, Tóth, Pálla trió mögé.

Ha már ezt a hármast említjük, érdemes kiemelni Leitner Norbert teljesítményét, akinek tökéletes fordulót kellett produkálnia ahhoz, hogy megszerezze a bajnoki harmadik helyet, és ez sikerült is neki. Pole-ból rajtolt, és riválisai hibáit is kihasználva megnyerte mindkét futamot.

Pálla Balázs és Leitner Norbert
Pálla Balázs (balra) mindent megtett, de Leitner Norbert (jobbra) legyőzhetetlen volt Daytonában Fotó: Bodnár Boglárka

Pálla Balázs ezzel lecsúszott a bajnokság negyedik helyére, de nem kell szégyenkeznie a fiatal versenyzőnek, aki ezen a bajnokságon tűnt fel az iRacing színterén.

Emlékezzünk meg arról a bizonyos incidensről, ami szárnyakat adott Tóth Dávidnak az utolsó versenyen. Pálla Nagy Szilárddal csatázott az első helyért, amikor a célegyenesben összeért a két autó, a lassító Tóth Dávidot pedig már nem tudta elkerülni Fecske Tamás, aminek az eredménye egy floridai repülőút lett a K&H MNEB SIM Liga bajnoka számára.

Tóth Dávid
Tóth Dáviddal madarat lehetett fogatni – szó szerint Fotó: Bodnár Boglárka

Fecske lett egyébként az ötödik a bajnoki összetettben, megelőzve Barna Martint, Csikós Dominikot és Nagy Szilárdot.

Érdemes megjegyezni, hogy a szezon 12 futamának a felét Tóth Dávid nyerte meg, így teljesen megérdemelten lett bajnok, rajta kívül még Simon Tamás, Leitner Norbert és Pálla Balázs nyert versenyt.

Ezzel Tóth Dávid a Monaco Sim Racing World Cup után újabb nagy sikert ért el, hiszen ő nyerte a K&H MNEB SIM Liga történetének eddigi legnagyobb díját, az 500.000 Ft-os főnyereményt.

Tóth Dávid – Összetett 1. helyezett

Nagy izgalommal vártam az idei Sim ligát, a nyári bajnokságon már szembesültem vele, hogy a Simon Tamás és a Leitner Norbi lesz a legnagyobb vetélytársam, így minden eddiginél jobban felkészültem a versenyekre.

Az első fordulón egész jól kijött a lépés, viszont a 2. és 3. fordulón, hiába a sok gyakorlás, nem éreztem magam elég gyorsnak ahhoz, hogy a Tamást legyőzzem. Időmérőn foghatatlan volt és sajnos még balesetekbe is kerültem Redbull Ringen. Suzuka volt a 4. forduló és akkor tudtam, hogy ott meg kell fognom őt, mert az utolsó 2 pályán már a szerencsének is nagy szerepe lesz.

A hosszas gyakorlásnak megvolt a gyümölcse, ugyanis sikerült a 4. fordulón végre megszerezni a rajtelsőséget, és egy stresszes első futamon bebiztosítanom a győzelmet, viszont a ponthátrányom továbbra is fent állt, és a kis létszámú mezőny miatt nehéz is volt sok pontot hozni Tamáson. Tamás nagyot betlizett az 5. fordulón, ennek köszönhetően sikerült átvennem a vezetést a bajnokságban, majd az utolsó fordulón a hatalmas repülésem ellenére, bebiztosítanom a bajnoki címet.

Nagyon örülök neki, mert szerintem a Sim ligák történetében ez volt számomra a legnehezebb szezon, hatalmas elismerés Tamásnak és Norbinak, hogy ilyen teljesítményt tudtak nyújtani, és büszke vagyok magamra, hogy sikerült ponthátrányból megfordítanom a bajnokságot. Köszönöm a szervezést, élveztem!

Simon Tamás – Összetett 2. helyezett

Gratulálok Dávidnak a győzelemhez, és remélem még sok ilyen színvonalas bajnokságban részt vehetek.

Simon Tamás
Simon Tamásnak nem sikerült jól az utolsó két forduló, de ettől függetlenül büszke lehet idei teljesítményére Fotó Bodnár Boglárka

Leitner Norbert – Összetett 3. helyezett

A bajnokságnak nagy reményekkel vágtam neki, mert szeretem a kupás porschét a cél bajnoki cím megnyerése volt. Viszont az első pár forduló nagyon rosszul alakult így elég hamar realizálódott, hogy a bajnoki esély és a 2. hely elúszni látszik, de a 3. hely még meglehet. Így ezzel a mentalitással estem neki a további futamoknak.

A végén kicsit szerencsés helyzetbe kerültünk Pálla Balázzsal Zsupanek Bence kizárása végett és lett esélyünk a bajnoki dobogóra. Az utolsó fordulón sikerült majdnem a maximum pontszámot bezsebelnem és meglett a 3. hely az összetettben, aminek örültem.

Összességében elég sok szerencsétlen szituációba kerültem, főleg a fordított rajtrácsos futamokon. Ezek miatt nem vagyok boldog, de szerintem kihoztam a maximumot amikor módomban állt és ez végül elég lett a dobogóra.

Versenyző Pontszám Pole Győzelmek
1 Tóth Dávid 1202 2 6
2 Simon Tamás 1177 3 2
3 Leitner Norbert 1037 1 3

Teljes tabella a SIM Liga weboldalán.