Közel két hónap szünet után eseménydús versennyel folytatódott a Formula 2-es bajnokság Monzában. Az első, fordított rajtrácsos sprintfutamot David Beckmann kezdhette az élről, mellőle pedig Jüri Vips rajtolhatott. A piros lámpák kialvását utóbbi kapta el jobban, az észt átvette a vezetést az első kanyarba érkezvén. A rajt után többen is koccantak a középmezőnyben, de nagyobb […]
A Formula 2-es bajnokságban versenyző Dan Ticktum immáron nem tartozik a Williams pilótaakadémiájába. A brit pilótát nagy valószínűséggel azért tették ki, mert összekülönbözött Nicholas Latifivel, aki a grove-i istálló Formula 1-es csapatát erősíti. Ticktum még 2019 decemberében csatlakozott a Sir Frank Williams által alapított csapat akadémiájába, miután megszabadultak tőle a Red Bullnál. Azonban a Williams […]
Az MP Motorsport versenyzőjét, Richard Verschoort intették le elsőnek a Formula 2 második sprintversenyén Silverstone-ban. A holland Makaói Nagydíj nyerte pilóta mellett még Marcus Armstrong és Dan Ticktum ünnepelhetett még a dobogón. A pole-pozícióból rajtoló Richard Verschoor zseniálisan rajtolt és mögüle rajtoló Marcus Armstrongnak esélye sem volt megtámadni őt az Abbey-ben. Oscar Piastri és Liam […]
A Hitech GP pilóta Jüri Vips lett az első a Formula 2 főfutamán Bakuban. Az észt pilóta ezzel duplázni tudott a bakui hétvégén a győzelmeket tekintve és ezzel a teljesítményével bajnoki esélyesnek lépett elő. A verseny rajtja az előző két futamhoz hasonlóan ismét kaotikusra sikeredett. A tegnapi második futam győztese Jüri Vips a második helyről […]
A Hitech GP pilótája Jüri Vips nyerte a második bakui sprintfutamot, ami a Formula történelmének 100. versenye volt. A jubileumi futam igen csak emlékezetesre sikeredett, mivel a futam során két biztonsági autós fázist és számos ütközést is láthattunk. A Red Bull junior a harmadik helyről kezdhette meg a versenyt és a 11. körben vette át […]
Robert Shwartzman idei első F2-es győzelmét szerezte Bakuban, Ticktum és Zhou előtt. A szombat reggeli, fordított rajtrácsos versenyt Shwartzman kezdhette meg az első rajtkockából, mellőle Daruvala indult. A start után meg is maradt köztük a sorrend, sőt a bajnoki éllovas Zhou is maradt harmadik. Az első néhány kanyart azonban nem úszta meg a mezőny baleset, […]
Liam Lawson nagyszerű versenyzés után idei második futamgyőzelmét aratta az F2-ben, Ticktum és Piastri előtt. A Formula 2 második, szombat reggeli sprintfutama vizes pályán kezdődött, a tegnap zseniális előzéssel fordított rajtrácsos pole-t megszerző Marcus Armstrong azonban csak a bokszból rajtolhatott, mert lefulladt a felvezető körön. Az első helyet így Liam Lawson örökölte meg, ám a […]
A kínai Guanyu Zhou nyerte az F2 idei első főfutamát, míg a két biztonsági autós fázis mellett sok büntetés is született a versenyen. A rajttól Lundgaard jött el a legjobban, a kemény gumin rajtoló Zhou-t csapattársa, Drugovich is lerajtolta. Tegnapi kiesése után Robert Shwartzmannak a harmadik verseny sem indult jól, az első körben felöklelte a […]
A Formula 2-es újonc Oscar Piastri nyerte a mai második bahreini sprintfutamot. Az ausztrál fiatal egy látványos utolsó körös előzéssel szerezte meg az első helyet Christian Lundgaardtól. Az FIA Formula 3 bajnoka megmutatta tehetségét. miután a második biztonsági autós fázist követően úgy döntöttek a Premánál, hogy kihozzák őt friss kerekekért. Piastri végig a top6-ban volt, […]