A Hietch GP pilótája Liam Lawson nyerte a Formula 2-es szezon első versenyét Bahreinben. Az új-zélandi fiatal mellett Jehan Daruvala és David Beckmann mellett állhatott még fel a dobogóra. Miután Jüri Vipset diszkvalifikálták az időmérőről, így a tizenegyedik helyet megszerző Théo Pourchaire rajtolhatott a pole pozícióból. A harmadik helyről rajtoló Liam Lawson repülő rajtot vett […]
Ticktum a DAMS-tól a Carlinhoz szerződik át, ahol egy jelenlegi Red Bull junior, Jehan Daruvala csapattársa lesz. Tavaly egy győzelemmel és másik három dobogóval a brit 11. helyen végzett az összetettben. Ticktum már korábban is állt a csapat alkalmazásában a ma már nem létező F3-as Európa-bajnokságon, illetve a Makaói Nagydíjon indultak együtt. „Három produktív nap […]
Az F2 mezőnye a héten háromnapos, szezonvégi tesztet teljesített az arab szigetországban, a csapatok „felállása” pedig előrevetítheti a jövő évi mezőnyt. A Szahír Nagydíjat követően a Formula 2 maradt, ahol volt, és a bahreini pálya „sima” – visszaalakított – változatán tovább rótták a köröket. A csapatok által felállásán látszott azonban, hogy ez már a 2021-es […]
Hiába ért célba elsőként a vasárnapi F2-es sprintversenyen, utólag diszkvalifikálták Dan Ticktumot, így Callum Ilott ölébbe hullott a győzelem. A közvetítésben is lehetett látni, hogy Ticktum szinte rögtön a célba érés után félreállt. Később kiderült, az üzemanyag fogyott el az autóban: épp ez volt a kizárás oka is. Ugyanis csapata, a DAMS képtelen volt elegendő […]
Dan Ticktum győzelmét hozta az F2-esek monzai sprintversenye. Mögötte honfitársa, Callum Ilott zárt, a dobogó legalsó fokára pedig Christian Lundgaard állhatott fel. Louis Deletraz kezdte az élről a vasárnap délelőtt megrendezett futamot, ám a mellőle induló Ticktum lerajtolta a Charouz svájciját, innentől pedig már ki sem engedte a kezéből a vezető pozíciót. A tegnapi győztes […]
A Brit Nagydíj F2-es sprintversenyén Dan Ticktum győzedelmeskedett, ezzel megszerezve első sikerét a bajnokságban. A második helyen, Ticktum sarkában ért célba az új gumikon érkező Christian Lundgaard, míg a harmadik Louis Deletraz lett. Ticktum a pole pozícióból kezdett, jó rajtja után pedig hamar el tudott lépni a mezőnytől. Lundgaard kiváló rajtot fogott, az ötödikről a […]
A felszáradó pályán startoló hungaroringi F2-es sprintfutamon végül Luca Ghiotto tudott győzedelmeskedni. A verseny változatos gumistratégiákat hozott, melyet egy sprintversenytől azért nem igazán szokhattunk meg. Ennek oka a különösen gyorsan kopó abroncsok voltak, szinte mindenki kiállt egyszer. A győztes Ghiotto volt az egyik, aki végigment egy szettel, de nem sokon múlt, hogy megelőzze a mögötte […]
A múltkori kitekintés után nézzük, mi a helyzet a legnagyobb junior programban, íme a Red Bull Junior Team! Amikor a juniorokról beszélünk, Helmut Markót és a Red Bullt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az első és leghatékonyabban működő akadémia az övék. Egy bajnok, három futamgyőztes, és hat dobogós eddig a mérlegük. Marko híres kegyelmet nem […]
A nemrég a Renault kötelékéből távozó Jack Aitken lesz a Williams harmadik pilótája, ráadásul egy szabadedzésen is szerephez jut majd idén. Mindössze egy nappal azután, hogy bejelentette a Renault-tól való távozását, a fiatal brit felfedte, mostantól a Williamsnél tölt majd be hasonló pozíciót. A megegyezés részeként minden nagydíjon helyszínen dolgozik majd együtt. Emellett részt vehet […]