Több mint 100 kört teljesített a Mercedes színeiben Nikita Mazepin, és elsőként zárta a második tesztnapot, második helyen Alexander Albon végzett, míg a harmadik legjobb időt Antonio Fuoco autózta a Ferrariban. Az orosz F2-es pilóta legjobb ideje 1:15.775 lett a C5-ös keveréken, amivel 1.3 másodperccel jobb időt produkált, mint a Toro Rosso újonc versenyzője. Mazepin […]
A Red Bull által támogatott Dan Ticktum először kapott lehetőséget az energiaitalosoktól, hogy vezethesse, valamelyik korábbi F1-es gépüket. A 19 éves brit pilóta idén a Super Formulában fog szerepelni, legutóbb pedig Suzukában vezethette a Red Bull és Sebastian Vettel 2011-es bajnok autóját, az RB7-est.
Három versenyhétvégéből, vagyis 9 versenybál áll az első Asian F3 Winter Series bajnokság. Két hétvégén, azaz hat versenyen már túl vannak a versenyzők, így aztán megmutatjuk, hogyan is áll jelenleg a pontverseny. Azt talán már kijelenthetjük, hogy a holland Rinus van Kalmthout – vagy becenevén Rinus VeeKay – abszolút uralja a mezőnyt, csak a kínai Yifei […]
Mint az ismert, a Forma-1-es szuperlicenszhez az alsóbb kategóriákban 40 szuperlicensz pontot kell összegyűjteniük a versenyzőknek. A Red Bull Junior Team brit versenyzője, 35 ponttal rendelkezik, így már egészen közel jár ahhoz, hogy meglegyen a 40 és alkalom adtán F1-es lehetőséget kaphasson. Ticktum most januárban a Asian Formula 3 Winter Seriesben (AWS) állt rajthoz, azt […]
Vasárnap rendezték meg az Asian F3 Winter Series második fordulójának második és harmadik versenyét, Sepangban. A hétvége első versenyének beszámolóját ide kattintva olvashatjátok. A második futamon ismét a holland Rinus van Kalmthout indulhatott a pole-ból, és Ye Yifei indulhatott még az első sorból. David Schumacheré a 7., Keszthelyi Viviené a 9., Daniel Ticktumé pedig a […]
Az Asian F3 Winter Series második futama magyar idő szerint ma, kora reggel került megrendezésre. A pole-ból a tegnapi győztes, Rinus van Kalmthout indulhatott, mellőle pedig Daniel Ticktum várta a rajtot. David Schumacher a 9., Keszthelyi Vivien pedig a 11. helyről vághatott neki a versenynek. A rajt zökkenőmentesen lezajlott, leszámítva, hogy egy versenyző, Eshan Pieris […]
Az Asian F3 Winter Series első versenyére magyar idő szerint ma reggel kilenckor került sor. A pole-ból a Red Bull üdvöskéje, Daniel Ticktum várhatta a rajtot, mellőle Yifei Ye indulhatott, aki csak 7 századdal maradt el a brittől. A 12 fős mezőnyben David Schumacher a 7., az első formula autós versenyén résztvevő Keszthelyi Vivien pedig […]
A kétszeres makaói győztes, Dan Ticktum is rajthoz áll az ezen a hétvégén induló Asian F3 Winter Series mezőnyében, melynek tagja lesz Keszthelyi Vivien és David Schumacher is. Ticktum nagyon keményen hajt a szuperlicensz pontokra, hiszen már nem sok hiányzik neki ahhoz, hogy a Forma-1-ben is szerepet kaphasson. A téli bajnokság után 2019-ben a Super […]
A Red Bull tanácsadója, Dr Helmut Marko úgy véli, hogy a japán Super Formula egy jó gyakorló terep a fiatal versenyzők számára, mielőtt debütálnak a Forma-1-ben. „Tavaly Pierre Gasly teljesítménye és fejlődése lenyűgözött minket, szóval jövőre küldünk pár versenyzőt a Super Formulába.” – mondta Marko. Az említett versenyzők pedig minden bizonnyal Dan Ticktum és Lucas […]