KezdőlapTouring CarDTMA pilóták nem értették a versenyirányítás döntését a DTM-ben sem

A pilóták nem értették a versenyirányítás döntését a DTM-ben sem

-

Nemcsak a Japán Nagydíjon, a hétvégén egy másik bajnoki döntőn is fura döntések születtek: a vasárnapi DTM időmérőt az érdemi körök nélkül hagyták félbe.

2:25 szerepelt az órán, amikor lendült a piros zászló, miután Felipe Fraga a legjobb idő megszerzése után kicsúszott az első kanyarban. Javítás és a hétvégi menetrend miatt a versenyirányítás nem indította újra az edzést.

A pilóták nagy része még nem futotta le a gyorskörét, ami végül egy felkavarodott rajtsorrendhez vezetett a bajnoki döntőre.

Az esélyesek közül Rast ugyan megörökölte a pole-t, mivel Fraga körét így elvették, de a többiek nem voltak ennyire jó helyzetben. A későbbi bajnok, Sheldon van der Linde ugyan a hatodik helyen végzett, Lucas Auer és Mirko Bortolotti is a legjobb 10-es kívül ragadtak.

Utóbbi ráadásul épp lila szektoros körön volt, amikor jött a piros zászló.

„Éppen egy pole-t érő körön voltam, amikor félbeszakítottak. Az egész paddockban senki nem tudta, miért nem indították újra. A magyarázat sem volt kielégítő, hiszen a következő dolog időben kezdődött.”

Az olasz szerint a komplett DTM mezőny kivezető körrel együtt tudott volna futni még egy kört a fennmaradó időben. Bortolotti egészen odáig ment, hogy számára „ez nem is volt igazi időmérő”.

Rast szembement vele. Szerinte csak sorban álltak volna, és nem lett volna fair, ha csak a fél mezőny kap esélyt, a többiek nem.

Auer eközben csak kicsit bánkódott az időmérő miatt. Sokkal inkább úgy vélte, az előző futamos győzelme miatt kapott 25 kg-os balaszt vette el az esélyeit.

A balesetek nagyobb ellentétet szültek

A hétvége megosztóbb vitája azonban a szombati naphoz kötődik: rajtnál és az újraindításnál is nagyobb balesetek miatt állt a verseny, így nem páros sorokban (fenti kép) indították el a DTM mezőnyt harmadjára, hanem „szimpla libasorban”.

A versenyzők véleménye megoszlott a döntés helyességéről. Egyesek szerint a „közlekedni nem tudó” versenyzők, mások szerint a szezon végi hozzáállás (bajnoki esélyek életben tartása és az utolsó lehetőség egy jó eredményre) volt az ok a balesetek mögött.

Abban azonban egyetértettek, hogy bár az első verzió jobb versenyzést eredményez, nagyobb a kockázat is.

Az idei szezonban már a Norisringen és a Nürburgringen is volt ebből botrány. Most is nyolc autó nem tudott részt venni a vasárnapi versenyben a hétvége korábbi szakaszaiban szerzett sérülések miatt.